Letölthető a VI. Babszimpózium műsorfüzete
A műsorfüzet az alábbi linken tölthető le PDF formátumban.
Belelapozni az a képre kattintva lehet.
Vastapssal jutalmazta a közönség zene világnapi hangversenyünket az E10-ben
Telt házzal, Terézváros lakóinak is örömöt szerezve ünnepeltük a Zene Világnapját idén az Eötvös 10 Művelődési Házban, és a sikert jelzi, hogy az utolsó percekben igazi vastaps jelezte, hogy a közönség még hallgatott volna minket. Nem is csoda, hiszen igazán különleges műsorral készültünk, mely történetileg a 13. századba is visszanyúlt, műfajilag pedig még a crossoverbe is betekintett, olykor egyszerre idézve meg a jazz, a klasszikus és a népi hangzásvilágot.
Az ünnepi koncertet Szebeni Dóra, a ház igazgatója, és Miyazaki Jun, Terézváros kultúráért és ifjúságért felelős tanácsnoka nyitotta meg.
Szebeni Dóra örömének adott hangot, hogy idén az önkormányzat és zeneiskolánk jóvoltából igazán méltó módon ünnepelhetjük meg a Zene Világnapját, melynek kezdeményezője a világhírű hegedűművész, karmester, Yehudi Menuhin volt. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a zene ünnepéhez annyi terézvárosi polgár csatlakozhatott szabadon és ingyenesen, ahányan csak befértek az E10 nézőterére.
"Vannak olyan érzelmek, lelkiállapotok, melyeket csak a zene tud kifejezni" - utalt egyetértően a filmzene egyik óriásának, Hans Zimmernek hitvallására Terézváros kulturális tanácsnoka. Hozzátette, hogy mi itt Terézvárosban különösen szerencsések vagyunk, mert a főváros egyik legkisebb kerületében vannak a legrangosabb zenei központok, többek között az Operaház és a Zeneakadémia is.
Hozzátette, hogy Terézváros kulturális sokszínűségének nemcsak a múltban, hanem a jelenben is meghatározó eleme a zene, és ez abban is megmutatkozik, hogy Terézváros ifjú tehetségei közé egyre több zenei talentum kerül be.
Véghelyi Kriszta, zeneiskolánk igazgatója beszédében kiemelte, hogy a Zene Világnapja különösen fontos nekünk, hiszen ilyenkor a zene és az ember nélkülözhetetlen kapcsolatát ünnepeljük meg, Az igazgató hangsúlyozta, hogy Terézvároshoz nemcsak az iskola 122 éves története köt minket, hanem abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy abban a kerületben dolgozhatunk, ahol a zeneoktatás mindhárom szintje – az alap, a közép és a felső - jelen van.
„Munkánkat azért tudjuk elkötelezetten végezni, mert mélyen hisszük, hogy a zene pótolhatatlan szerepet tölt be a személyiség fejlesztésében, kapcsolatot teremt az értelem és az érzelem között.” – folytatta az igazgató, majd kitért Yehudi Menuhin jelentőségére, aki a világháború alatt is tanújelét adta humanizmusának, idősebb korára pedig olyan mély érzésű művész, a zene igazi nagykövete vált belőle, akit ezért számos országban becsületrenddel tüntettek ki. Rendkívül nyitott volt a népek zenéjére, jól ismerte többek között a cigányzenét is. Továbbá a gyermekek nevelésében is a zenének a személyiségfejlődésben meghatározó szerepét hangsúlyozta.
„Egyetérthetünk Menuhinnal abban, hogy a zene olyan varázsszer, amely gazdagabbá teszi a világot. Az együttműködésnek, vagyis, hogy közösen hozunk létre valamit, szép példája ez a mai program. Köszönöm a felkészítő tanárok, a színpadra lépő növendékek és művésztanárok munkáját, az E10 Művelődési Ház és a Terézvárosi Önkormányzat támogatását. Kiemelten köszönöm a főszervező tanári közösség - Bégány Csenge, Bóka Emőke, Hanics Katalin, Katona Dóra és Szabó Gergő munkáját.” - zárta beszédét zeneiskolánk igazgatója.
Képgalériánk itt tekinthető meg.
Koncertsorozat: Balladák Chopinről - a házigazda Eckhardt Gábor
A Danubia Szalon Zeneszerzőportrék sorozatának Chopint bemutató részeiben kiemelkedő tehetségű fiatal művészek muzsikálnak. A sorozat egyes koncertjein a házigazda, Eckhardt Gábor vezeti be a közönséget Chopin zenei világába.
Bővebb információ és jegyek itt.

Ünnepeljük együtt a Zene Világnapját október 1-jén az Eötvös 10 Művelődési Házban!
Ajándék a közönségnek, ajándék a fellépő művésztanároknak és növendékeiknek.
Ajándékozzuk meg egymást zenével október 1-jén az Eötvös 10 Művelődési Házban!

6. oldal / 55




