Arany-, ezüst- és bronz díjat is nyertek növendékeink az országos klarinétversenyen
38 iskola 61 növendéke versenyzett hétvégén a XVI. Országos Klarinétversenyen, melyet a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI rendezett.
Kiemelkedő eredményt ért el a III. korcsoportban Szilvágyi Réka, aki I. helyezettként a gálahangversenyen is szerepelt, valamint 3. díjat kapott Seres Vilmos.
Felkészítő tanáruk, Kohán István tanári különdíjban részesült.
Büszkék vagyunk a IV. korcsoportban 2. helyezést elért Szász Andrásra is, akinek felkészítő tanára Szoucsek Szilveszter volt.
Valamint a döntőbe jutott Bánhegyi Blankára (II. korcsoport) és Nagy Zsófiára (III. korcsoport), akik nagyon szépen helytálltak a versenyben.
Gratulálunk a versenyzők zongorakísérőjének, Hanics Katalinnak is, aki korrepetitori különdíjat kapott.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a „Terézváros Ifjú Tehetsége” támogatásra
A terézvárosi önkormányzat pályázatot hirdet a „Terézváros Ifjú Tehetsége” támogatásra, melyet a kerületi fiatalok pályázhatnak meg.
A támogatás felhasználható:
hazai és külföldi versenyeken, mesterkurzusokon, kiállításokon, bemutatókon való részvételre, nevezési díj, útiköltség, szállásköltség, anyagköltség, eszközbeszerzés finanszírozására, sport- és hangszer vásárlására vagy bérlésére.
Azok pályázhatnak, akik:
• a pályázati felhívás közzétételét megelőzően legalább 90 napja Terézváros közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkeznek, és életvitelszerűen itt élnek,
• a pályázat benyújtásakor a 25. életévüket még nem töltötték be,
• magyar állampolgárok,
• korosztályukban kimagasló hazai vagy nemzetközi művészeti (ének- és zeneművészet, előadóművészet, képző- és iparművészet, színház- és filmművészet, táncművészet, népművészet, irodalom), vagy • sportsikereket értek el, vagy
• önálló és kiemelten eredményes műszaki/tudományos tevékenységet folytatnak.
A pályázat benyújtására egész évben lehetőség van.
A pályázati felhívás itt olvasható.
A Pályázati adatlap itt tölthető le.
Mókás lények népesítették be kedden délután az E10 Művelődési Házat
A tavalyinál is nagyobb érdeklődés övezte a TAZI-farsangot. Számos különleges, házi készítésű jelmez született, néhányan még produkciót is hoztak a színpadra, ezek közül a legkülönlegesebb egy pantomim előadás volt. De hallhattunk fradista csatakiáltást, ellátogattak az E10-be bűvészek, űrlények, sőt, egy valódi FBI ügynök is. A leghitelesebb földönkívüli olyannyira hű volt önmagához, hogy jelen is volt, meg nem is, látható volt, de versenyen kívüli.
A zsűriben is csupa egzotikus szereplő képviseltette magát: egy pocakos manó, akiről kiderült, hogy zongorázni is tud (Simai László), egy cilinderes varázsló főúri eleganciával (Jelasity Péter), a szépséges Seherezádé (Kovácsné Szabó Zsuzsanna), és betotyogott plüss köntösében, puha papucsában egy házitündér is (Bóka Emőke).
A szpíker szerepében Lázár Dániel tanár úr csinálta a fesztivált, a gyerekeket idén is megénekeltette Zsikó Zsuzsanna, és alaposan megtáncoltatta Vizeli Máté zenekara. Mindennek a lelke és motorja pedig elsősorban Kiss Anna, valamint szolfézstanár kollégái voltak.
A különböző kategóriákban díjazott jelmezek közt kiemelkedő volt a Játékautomata, aki még zongorázott is, valamint a csoportos nevezők kategóriájában Murányi Eszter tanárnő Szolfézspéksége.
Aki eljött, mindenki jól járt és jól mulatott, amint az a képeken is látszik.
Telt házat vonzott tanári hangversenyünk az E10 Művelődési Házba
Tantestületünknek több mint a fele, mintegy 40 művész-tanárunk lépett fel az év egyik legnagyobb szabású hangversenyén, melynek időpontját névadónk, Tóth Aladár születésnapjához igazítottuk. Színes, izgalmas egyéniségének jelentőségéhez méltó megidézését Tóka Borbálának köszönjük.
Örömmel köszönthettük a hangversenyen díszvendégként Tóth Aladár dédunokáját, Tóth Annamáriát.
A műsor úgy állt össze, hogy mindenki hozta az épp aktuális kedvenceit - Corellitől Bartókon át Poulencig, a lehető legváltozatosabb formációkban, a zongora négykezestől a cselló-kvintetten át a fúvósparádéig. Ettől aztán szív és lelkesedés szárnyán telt meg hangokkal a terem, és lett egy műfajok és zenei korszakok tekintetében színes, vibráló kavalkád, épp mint a kaleidoszkóp alakzatai. Sok munka volta abban is, hogy ez a gondolat vizuálisan is megjelenhetett a színpadon, ennek kivitelezése Horváth László érdeme.
Az ötletgazda és a rendezvény főszervezője Kertész Rita volt, Véghelyi Kriszta és Katona Dóra hathatós segítségével.
Mi magunk nagyon szerettük a szerda esti koncertünket az E10 Művelődési Házban, ahol szerencsére sokan voltak kíváncsiak ránk. Reméljük, a közönség is jól szórakozott.
A fotógaléria itt tekinthető meg.
Megszületett a döntés a ponthatárról, mellyel a XV. Országos Kürtverseny országos döntőjébe lehet jelentkezni
Kedves Versengő Diákok, Felkészítő Tanárok!
Gratulálva a magas színvonalú versenyhez valamennyi növendéknek és tanárának, értesítjük Önöket, hogy az országos döntőbe az 52 pontot vagy az 52 pont feletti pontszámokat elérő növendékek jutottak be az Oktatási Hivatal jelzése alapján.
Ne feledjék, az országos versenyre a jelentkezés határideje 2025. február 12.
A versennyel kapcsolatos valamennyi további információt a rendező iskola honlapján találják meg.
Tanulmányaikhoz, munkájukhoz további örömet, sikereket kívánok.
Üdvözlettel:
Magyar Margit igazgató