Szeretettel várunk minden érdeklődőt a zongora tanszak XIII. Bösendorfer koncertjén
Bolesnikov Andjela 1997-ben született Versecen, a Vajdaságban. Ott kezdett zenét tanulni hétéves korában az Általános Josif Marinkovic Zeneiskolában. 2012-től tanult Budapesten, a Nikola Tesla kétnyelvű (szerb és magyar) gimnáziumban, ahol 2016-ban szerzett érettségi bizonyítványt.
Budapesten a Tóth Aladár Zeneiskolában folyatta a zenetanulást, először Vadász Zsuzsanna majd Eckhardt Gábor növendéke volt.
Több versenyen részt vett Szerbiában és Magyarországon, mindenhonnan díjakat, dicsérő okleveleket vitt haza. 2014-ben Nívó-díjat kapott a IV. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraversenyen.
Képezte magát mesterkurzusokon Németországban, Magyarországon és Franciaországban. Az egyik kurzuson ismerkedett meg jelenlegi professzorával, Sonia Achkar-ral. 2018 óta Németországban tanul, a Hochschule für Musik und Darstellende Kunst Zeneakadémián.
Októbertől Erasmus ösztöndíjjal diákcsere programban vesz részt Franciaországban.
Gratulálunk a Papp Lajos zongoraversenyen szép eredményeket elért zongorista növendékeinknek!
Gratulálunk növendékeinknek, akik szép eredményeket értek el az online formában megrendezett VI. Papp Lajos Regionális Zongoraversenyen!
A verseny eredményei:
II.díjat nyert a 2.korcsoportban GAVODI JOHANNA
III.díjat nyert a 4.korcsopotban GAVODI BORÓKA
III. díjas lett az 5. korcsoportban GAVODI JÚLIA
mindhármuk tanára: H. Veres Zsuzsa
Dicséretet kapott az 1.korcsoportban ABEKOVA NURAIYM,
tanára: Deutsch Nóra
Jelentkezés a 2024-2025. tanévre
A Jelentkezési lap itt található. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy kétféle utat választva tudják kitölteni.
Azok válasszák a piros felkiáltójellel jelölt Felvételi jelentkezés hangszerre vagy csoportos zenei ek.-re lehetőséget, akik most kívánnak felvételizni, illetve, akik már növendékeink, de a tanult hangszerük mellé még egyet választanának.
A Tanulmányi adatlap kitöltését azon növendékeink válasszák, akik változatlanul folytatni szeretnék eddigi tanulmányainkat nálunk, magasabb évfolyamon, illetve azok, akik új felvételizőként nyertek felvételt a 2024/2025-ös tanévre.
A jelentkezési lap kitöltése után visszajelzünk, és szabad kapacitásaink függvényében várjuk a jelentkezőt személyes találkozásra.
For English speaking parents and children: please click here.
Magyar Margit
igazgató
és a Zeneiskola tanárai
Hat növendékünk hat díjat hozott el a II. Nemzetközi „Zongoramesék” Zongoraversenyen
Online formában rendezte meg idén a Zenevilág Művészeti Alapítvány a II. Nemzetközi „Zongoramesék” Zongoraversenyt, melyre alapfokú művészeti iskolák növendékei jelentkezhettek egy szabadon választott mű (akár saját szerzemény) és egy tetszőlegesen kiválasztott darab előadásával a Zongoramesék gyűjteményből. Zeneiskolánkból Szavári Orsolya öt, Réti Tamás egy növendéket készített fel a versenyre - valamennyien díjat nyertek.