Szép sikerrel zárult a II. Magyar Kortárs Kamarazenei Fesztivál
Gyönyörűen muzsikáltak növendékeink a II. Magyar Kortárs Kamarazenei Fesztiválon, akik a rövid felkészülési időt nagy lelkesedéssel, sok szorgalommal és tehetséggel kompenzálták. Az általuk előadott művekből kettő, Ott Rezső és Lázár Dániel szerzeménye ősbemutató volt, mindkettő a felkészítő tanárok kérésére született.
A zongora tanszak nagyszerű kezdeményezése ismét erősítette a kortárs zene és az alapfokú zeneoktatás egymást inspiráló kapcsolatát. Gratulálunk a résztvevő növendékeknek és felkészítő tanáraiknak, és köszönjük a szervezéssel járó sok munkát a zongora tanszak vezetőjének, Szavári Orsolyának és a főszervező igazgatóhelyettesnek, Réti Tamásnak!
A gálahangverseny és a fesztiválhoz kapcsolódó Babszi-díj átadása 2023. január 21-én lesz az Eötvös10-ben.
"Tiéd a színpad!" - változatos zenei találkozásokra hív a zongora tanszak
A zongora tanszak kezdeményezésére olyan növendékhangversenyt rendeztünk október 7-én pénteken, ahol többféle hangszeres gyermek is megmutathatta, mit tud, mit tanult az elmúlt időszakban.
"A változatos zenei találkozások mellett arra is jó egy ilyen koncert - mondta el a zongora tanszak vezetője, Szavári Orsolya -, hogy fellépési rutint szerezzenek a gyerekek, ne izguljanak annyira, amikor közönség előtt játszanak."
A lehetőség a tanév során többször is nyitva áll majd mindenki előtt, legközelebb november 15-én kedden, 18 órakor. Jelentkezzetek, gyertek ti is muzsikálni! Tiétek a színpad!
Képünkön a fellépők láthatók (balról jobbra): Liu Yiru (hegedű), Kovács Borbála (zongora), Kiss-Fehér Katalin (zongora), Hoffmann Dániel (szaxofon), Bujka Leonardó (hegedű), Wermeseer Zsombor (klarinét), Joháczi Krisztina (zongora), Rozmán Amália (cselló).
Új lapot húztunk az idei tanévben
Erős kezdéssel nyílt meg a Tóth Aladár Zeneiskolában a 2022-2023. tanév. Nemcsak azért, mert első perceiben a Talents for Európa nemzetközi versenyen 2. díjat nyert Berec Laura hegedűjátékát hallgathattuk (tanára Ácsné Szily Éva, korrepetitora Arató Ágnes), hanem, mert olyan gyönyörű, állványok és leplek nélküli épület fogadta a tanévnyitóra érkező kollégáinkat, hogy alig találtunk be a kapun az álmélkodástól.
Újjávarázsolt otthonunkat Terézváros Önkormányzatának köszönhetjük, amely sorra újítja föl a Belső-Pesti Tankerületi Központ fenntartásában működő VI. kerületi patinás oktatási intézményeket.
A tanévnyitóra meghívtuk Incze Márta építész-műemléki szakértőt, akinek gondos feltáró munkája nyomán külső megjelenésében szinte az eredetivel megegyező homlokzatot sikerült visszavarázsolni iskolánk épületére.
„Ez az épület a megtestesült álmunk.” – fogalmazta meg Magyar Margit igazgató, amit mindannyian éreztünk. Incze Márta kutatómunkája nyomán - 10 év bentlakás után – végre többet megtudhattunk iskolánk épületéről is.
Például azt is, hogy „területi műemléki védettséget élvez, mivel műemléki jelentőségű területen fekszik, és mivel az Andrássy út műemléki környezetében helyezkedik el a Világörökség részeként. A Szív utca 19-21. sz. épület kerületi védelem alatt áll.” A telket 1871-ben vette meg Szabad Királyi Pest város közössége, és már 1872-ben építési engedély kérelmet nyújtottak be, elemi népiskola céljára. A tervező Feszl Frigyes (1821-1884) és Feszl László (1847-1914) volt, és terveik nyomán az iskola valószínűleg 1872-73-ban épült fel. Az 1895-ös térképen már látható a Szív utca felöli „L” alakú épület „iskola” felirattal, akkor még a Felső erdősor utca felől a telek beépítetlen volt. Megtudhattuk azt is, hogy az eklektikus stílusban épült iskolaépület a Párizsi Világkiállításon díjat is nyert.
150 éves épületünkben tehát egy 119 éves iskola kezdte meg az új tanévet. Mint zenei élmény és mint iránymutatás is erős csúcspontja volt a tanév ünnepélyes megnyitásának Magyar Valentin zongorajátéka, akinek csodás szárnyalása példázza, mi születik abból, amikor a tehetségnek értő kéz és szív – jelen esetben Eckhardt Gáboré - egyengeti az útját.
Ügyviteli dolgozót keres a Tóth Aladár Zeneiskola
Különféle irodai, adminisztrációs, szervezési és dokumentációs feladatok elvégzésére ügyviteli dolgozót keresünk. A közalkalmazotti állás középiskolai végzettséggel betölthető. A pályázatot szeptember 29-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre kérjük elküldeni, Magyar Margit igazgató részére.
Részletes információk itt olvashatók.
Pedagógusnap alkalmából négy kollégánk kapott jutalmat Terézváros polgármesterétől
Pedagógusnap alkalmából a 2021 - 2022. tanévben iskolánkból Budai Lehelt, Deutsch Nórát, Hollóné Tóth Rékát és Simándi Évát jutalmazta kiemelkedő szakmai és a közösségi munkájáért Terézváros polgármestere, Soproni Tamás.
Megköszönte a kerületi intézményekben dolgozók munkáját, megjegyezve, milyen kár, hogy a társadalom ritkán fejezi ki háláját a pedagógusoknak mindazért, amit a felnövekvő nemzedékért tesznek. Hozzátette: „Terézváros polgármestereként rettenetesen büszke vagyok arra, hogy a kerületben ennyi kiváló szakember dolgozik.”