Tazi a médiában

Sok éve tanít zeneiskolánkban, valamint a Zeneakadémián is - mindent, aminek köze van a zeneszerzéshez. Egyik növendéke nemrég kezdett nálunk tanítani. Mivel mindig más zenei problémák foglalkoztatják, folytonosan új utakat keres a zeneszerzésben. Írt többek között kamaraoperát is - Örkény István Egyperceseiből -, gyerekoperáját pedig a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei és tanárai mutatták be a Müpában, 2015-ben. Aki abban nem szerepelhetett, az is ismeri munkáit, hiszen számos zenemű átiratát készítette már el a zeneiskolánkban működő zenei formációk számára.
A Parlano online zenepedagógiai szakfolyóirat - egy rövid beszélgetéssel felvezetve - a lehető legkerekebb portrét készítette el róla, amelyben pedagógushagyományokról, tanításról és hangszerelésről is beszél.
Aki még mindig nem tudja, kiről van szó, itt olvashatja el.

Igazgatónk, Magyar Margit a Parlando című online zenepedagógiai szakfolyóiratnak adott interjút.
A januári számban megjelent cikkben többek között arról beszélt, hogy milyen strukturális és tartalmi változásokkal kellett szembenézniük a tanároknak a zeneiskolai szervezetben az elmúlt negyven év alatt. Kitért arra is, milyen tervekkel indult neki 2020-tól kezdődő igazgatói ciklusának a Tóth Aladár Zeneiskolában.

Igazgatói feladatai mellett elvállalta a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák általános elnökhelyettesi teendőit is. Ezen a poszton olyan projektekkel szolgálja a zenetanítás ügyét, amelyek segítik az új tanárgenerációk szakmai fejlődését, megerősíthetik a tagok együttműködését. Az MZMSZ-ben jelenleg három kiemelt projekten dolgozik, amelyeket ezt a célt szolgálják.
Az első a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár folytatása, egy "zenetantár" létrehozása.
A második: felkészülés a 2022 nyarára tervezett nagyszabású, európai zeneiskolai találkozóra, megerősítve a hazai és nemzetközi zeneiskolai kapcsolatokat, együttműködéseket. 
A harmadik fontos projekt egy olyan honlapfejlesztés, amelynek köszönhetően az információk, az értéktár és a „zenetantár” könnyen elérhetővé válnak. 

Az igazgatónő részt vesz a Magyar Tehetségsegítő Szervezet munkájában is, figyeli a kutatási eredményeket, és fontosnak érzi, hogy a pályára irányítást olyan konszenzusos, kicsit tudományos vizsgálat előzze meg, amely megerősítheti, hogy a gyerek valóban alkalmas-e a zenei hivatásra, illetve milyen fejlesztendő területeken kell kompetenciáit erősíteni.

A részleteket itt olvashatják el.

Köszönjük, ha adója 1%-ának felajánlásával a Tóth Aladár Alapítványt támogatja!

Alapítványunk célja többek között a zenei nevelést elősegítő rendezvények támogatása, a zeneiskola hagyományainak ápolása, rászoruló növendékek zenei tanulmányainak támogatása.

A tartalom hamarosan feltöltésre kerül.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!