Ez történt...

Szép, sikeres félévnek vagyunk utána. Íme, növendékeink, akik produkcióját díjazta a zsűri.

karpat hl orban hlzenevarazs hlberec hlgre hlriz hlnagy s hlnagys domingo

Karácsonyi koncertünkkel azt kívánjuk, hozzon a zene örömöt, szeretetet, áldást, békés ünnepet a Tóth Aladár Zeneiskola valamennyi jelenlegi, volt és jövendő növendékei, tanárai otthonába, 2021 karácsonyán!boldogkari


A legkülönfélébb formációk felkészítő tanárai voltak: Bánhegyi-Maros Dóra, Borsos Ágnes, Dominkó Csilla, Katona Dóra, Király Boldizsár, Kiss Anna, Kohán István, Kovácsné Szabó Zsuzsa, Kürtösi István, Simai László, Sövegjártóné Kertész Noémi, Szavári Orsolya, Szoucsek Szilveszter, Tekula Endre, Tóth Márta, Vicziánné Simándi Éva, Viczián Zsoltné, Zalaba Gyöngyi.

tazi14 hlKicsit más volt idén a Zene Világnapja, mint sok éven át, amikor a Müpa Hangversenytermében mutatták be tudásukat versenygyőztes növendékeink. Idén a helyszín is változott, miután meghívást kaptunk az E10 Művelődési Háztól, ahol a sokkal intimebb térhez egy olyan programot gondoltunk ki, amely a produkció zenei minősége helyett a közösségi élményre helyezte a hangsúlyt. A tervezés és a megvalósítás is közösségi volt, sok-sok tanár dolgozott az együttes élményért, és a lelkes közönség díjazta is nagyon.
A program első harmadában az előképzősöket hívtuk meg a mesés zenélő erdőbe, ahol a bajba került manónak (Katona Dóra csellótanár) segíthettek megtalálni a diribdarabokra tört zenei kulcsokat.

Abban, hogy ez sikerülhessen, a tanárok is segítettek, természetesen varázslatos hangú hangszereik megszólaltatásával. Közben a gyerekek sokat énekeltek, és a manó valamennyi furfangos kérdésére tudták a választ. Mire mindkét zenei kulcs hiánytalanul meglett, egészen felpörögtek, és kipirult arccal, élményekkel gazdagon várták szüleiket.tazi7 hl
Közben a zenekari tagokat is játékba hívtuk egy másik teremben, ahol Kohán tanár úr varázsolt elő ismert dallamokat klarinétjából. Bár a gyerekek számára immár mások az örökzöldek, mint gondoltuk - nem tartozik közéjük például a tévémaci zenéje sem -, szerencsére akadt egy-egy szülő, aki kisegítette őket. Borsos Ágnes tanárnő pedig egy játékkal keltette föl a hangadó-zenélő kedvet, melyet Sáry László kreatív zenei gyakorlatai közül választott.
Mivel az elmúlt időszakban sokat nélkülöztük egymás társaságát – tanárok és diákok egyaránt - rendezvényünkön a fő hangsúlyt a játékos, zenés, interaktív együttlétre szerettük volna helyezni. Kvázi egy „mini-tábort” akartunk összedobni arra a délutánra, hisz abban is rég lehetett részünk. Sajnos a zenekari tagok közül – iskolai elfoglaltságaik miatt - kevesen tudtak eljönni, amit már csak azért is sajnáltunk, mert a zenekari próbák sem igazán tudtak még mindaddig elkezdődni. Azt viszont láttuk, hogy akik jelen voltak, azoknak tetszett a játék, így aztán a jövőben is számíthatnak hasonló közös programokra.
A rendezvény harmadik blokkjában a tanárok adtak koncertet, méghozzá igen izgalmas formációkban, a „legek” jegyében. Volt „legősibb”, legtáncosabb”, „legnosztalgikusabb”, „legfülbemászóbb” (stb) produkció, a „legújabb” pedig épp abban a pillanatban született, előadója pedig a közönség volt.tazi67 hl
Egy hosszabb szünetet követően a nap „legklasszikusabb” koncertje következett, Klukon Edit és Ránki Dezső előadásában, akik Terézváros „zeneünnepén” Liszt szimfonikus költeményeit szólaltatták meg. A koncert után a művészekkel Magyar Margit, a Tóth Aladár Zeneiskola vezetője beszélgetett.
Zene Világnapi programunk képgalériája itt tekinthető meg.

 

2021. november 22.

Tisztelt Szülő, Kísérő, kedves Növendékünk!

Tájákoztatásképpen felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy tekintettel az országban kialakult járványhelyzetre és az általános szabályokra, 2021. november 22-től az itt letölthető  XXXIII. sz. Igazgatói Utasítás lép érvénybe a Tóth Aladár Zeneiskolában. A rendelkezés a hatályos kormányrendeletek, valamint az iskola fenntartójának ajánlásait összegzi a helyi sajátosságok figyelembevételével.
Az egyes tagintézmények helyi rendelkezései az ebben foglaltaktól eltérőek lehetnek.

Kérjük, hogy  feltétlenül tartsák be az előírásokat: a gyermekek és mindnyájunk védelmében a zeneiskola épületébe - és a telephelyekre - szülők  csak egészségesen, védettségi igazolvány felmutatásával lépjenek be, mindvégig maszkot viseljenek, és tartsanak legalább 1,5 méter távolságot!

Kérjük, tanulmányozzák az Igazgatói Utasítás egyéb előírásait is! Közös érdekünk, hogy ezek betartásával kezelhető legyen a járvány, elkerüljük a megbetegedéseket, és a lehető legbiztonságosabb feltételek mellett folytathassuk a tanévi rendes munkát.

Együttműködésüket megköszönve egészséget és jó munkát kíván:

Magyar Margit
Igazgató

 emblemablue

tehetsegblue

ohnobackground

Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája

Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.

Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu