A gordonka (cselló) a vonós hangszercsalád basszus fekvésű hangszere. Másik elnevezése, a
cselló szó, az olasz violoncello (kis violone, vagyis kis bőgő) rövidített változata. Négy húrját
vonóval vagy pengetve szólaltatják meg, ülve, a lábak közé fogva játszanak rajta.
A gordonka szóló-, kamara- és zenekari hangszer. Gyakran szólal meg zongorával együtt,
állandó tagja a vonóstrióknak, a vonósnégyeseknek és más kamaraegyütteseknek. A
szimfonikus zenekarban kettős a szerepe: legtöbbször ezen a hangszeren hangzanak fel a
legszebb mélyhangzású, sötét hangszínű dallamok, emellett a gordonka játssza (a nála
mélyebb és sötétebb hangú nagyőgővel együtt) a harmóniák alapját jelentő basszus-
hangokat.
Ha szeretnél gordonkán játszani…
… hatéves korodtól már elkezdheted. Bár a gordonka mérete meglehetősen nagy,
szerencsére kifejezetten gyerekek testalkatához méretezett „kicsinyített” (ún. nyolcados,
negyedes vagy feles nagyságú) tanulóhangszereket is készítenek. Ezért a csellótanulás
kezdetén még nem szükséges hangszert vásárolni, mert jól működő kölcsönzési
rendszerünknek köszönhetően mindenkinek tudunk hangszert biztosítani a testalkatának
megfelelő méretben. Ha tehát még kicsi vagy, az első években gyakorlóhangszered szinte
veled együtt fog nőni.
Ha gordonkázni tanulsz
Az alapok elsajátítása után szóló- és zongorakíséretes műveket egyaránt el tudsz majd
játszani. Tanáraink gyakran rendeznek növendékeiknek hangversenyeket és közös órákat,
így szüleid és barátaid is meghallgathatják, hogyan haladsz. Kamaracsoportjainkban
megismerkedhetsz a kamarazene-játék örömeivel, később pedig részt vehetsz a
Tücsökzenekar, majd az Ifjúsági Szimfonikus Zenekar munkájában.
Egy kis hangszertörténet
A ma használt vonós hangszerek a 16. században jöttek létre. A különféle méretű és
hangmagasságú változatokat viola-hangszereknek nevezték. A négy húros hangszercsoport
tagjai, a violino (hegedű), a viola (brácsa), a violoncello (gordonka vagy cselló) és a violone
(nagybőgő) az akkoriban kialakuló európai hangszeres műzene alapjává váltak. A
leghíresebb vonós hangszerműhelyek az itáliai Bresciában és Cremonában voltak. Itt
dolgoztak azok a mesterek (Andrea és Nicola Amati, Antonio Stradivari, Andrea és Antonio
Guarneri, Francesco Ruggiero), akik a 17. század folyamán kialakították e hangszerek mai
formáját és szerkezetét. A gordonka mai méreteit és arányait a cremonai hangszerkészítő
mester, Antonio Stradivari formálta meg 1710 körül.
A 17. század második feléig csak együttesekben, basszushangszerként használták.
Szólóirodalmát Domenico Gabrieli alapozta meg 1680 körül, és az emberi hang
terjedelméhez legközelebb álló gordonka hangszíne hamarosan a legnagyobb
zeneszerzőket is megihlette. A 18. században J. S. Bach, A. Vivaldi, G. Tartini, L. Boccherini,
J. Haydn, L. van Beethoven, a 19-20. században pedig R. Schumann, C. Saint–Saëns, P. I.
Csajkovszkij, J. Brahms, A. Dvořak, R. Strauss, A. Hacsaturján, P. Hindemith, K. Penderecki,
Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő és Popper Dávid komponáltak szólószonátákat, kamara- és
versenyműveket gordonkára.
