Az oboa a fafúvós hangszerek családjába tartozik. A szimfonikus zenekar állandó tagja, de
gyakran halljuk szólóhangszerként vagy különböző kamaraegyüttesekben is.
Ha szeretnél oboát tanulni…
… tízéves korod körül elkezdheted. Előtte általában 1-2 évig érdemes furulyázni. A hangszer
megszólaltatása nem igényel rendkívüli fizikai erőnlétet, de ép fogazat és megfelelő
nagyságú kéz kell hozzá, utóbbi azért, hogy a billentyűket biztonsággal kezelhesd.
Az oboa nagyon drága, ezért iskolánkban lehetőséget nyújtunk jó minőségű hangszerek
kölcsönzésére.
Ha oboázni tanulsz
Miután megszerezted a hangszer megszólaltatásához szükséges alapismereteket, szóló- és
zongorakíséretes műveket egyaránt el tudsz majd játszani, szerepelhetsz
növendékhangversenyeken, később pedig részt vehetsz kamaraművek megszólaltatásában,
vagy a Fúvós-, illetve az Ifjúsági Szimfonikus Zenekar munkájában.
Egy kis hangszertörténet
Az oboa az egyik legrégebbi fafúvós hangszer. Indiában 3200 évvel ezelőtt már ismerték
„otu” néven emlegetett elődjét, amely - kezdetleges módon - már rendelkezett a hangszer
mai formájának lényeges tulajdonságaival: a duplanádas nyelvsíppal és a „conikus”, azaz
fokozatosan szélesedő furattal. Egyes kutatók szerint az eredetileg pásztorsípként használt
oboa Kelet- és Közép-Ázsiából arab közvetítéssel jutott el Dél-Európába.
Érces hangjának köszönhetően az oboa a 16. század végéig a katonazenekarok egyik
állandó hangszere volt, emellett a késő-középkor és a reneszánsz idején gyakran szerepelt
az énekeseket kísérő vagy tánczenét játszó hangszeres együttesekben is. Sokféle változatát
különféle neveken emlegették (shawn, schalmei, töröksíp), és valamikor a 14. század végén
Franciaországban kezdték használni rá a „haut-bois” [ó-boa] (= magas fa) elnevezést.
Az oboa közvetlen elődje hosszú fejlődés eredményeként jelent meg Franciaországban a 17.
század elején. Hangszíne már sokkal finomabb volt, mint a korábbiaké, és a ráépített
billentyűknek köszönhetően egyre könnyebben, egyre több hangot lehetett rajta
megszólaltatni. Szóló- és zenekari hangszerként rövidesen a 18. század egyik
legnépszerűbb fafúvós hangszerévé vált, és ez technikai tökéletesítését és fejlődését is
felgyorsította. Mai formáját az 1930-as években nyerte el. Különlegesen szép hangszíne a
mai zenekarokban is kitüntetett szerephez juttatta. Gyakran jelenik meg szólószerepben. A
zenekari- és kamarazene-irodalomban csodálatosan éneklő dallamokat, de bonyolult ritmusú
virtuóz szólamokat is játszanak rajta.
