Névadónk

Tóth Aladár (1898-1968)

1 Tth AladrIskolánk névadója a magyar zenetörténet egyik legjelentősebb zenetudósa, zenekritikusa, aki az írással 42 évesen - egy rendkívül nehéz történelmi korszakban - végleg fölhagyott.
Munkássága mégis meghatározó: zenetörténeti jelentőségű írásaiból az 1920-30-as évek budapesti és magyarországi koncertéletének egyedülállóan színes képe bontakozik ki.

Tóth Aladár 1898. február 4-én született Székesfehérvárott, Nemes Tóth Aladár országgyűlési képviselő, és Nemes Tóth Aladárné, született Azari Zelenák Mária gyermekeként.
Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte, zongoratanulmányait is itt kezdte el. 1916-ban érettségizett a ciszterci-rend történelmi múltú Főgimnáziumában.
A középiskolában kitűnt rajztudásával és - a Vörösmarty-önképzőkör vezetőjeként - zenei írásaival.
Érettségi után a Budapesti Tudományegyetemen (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) kezdte meg tanulmányait, eleinte az orvosi, majd a bölcsészettudományi karon.
1925-ben szerzett bölcsészettudományi doktorátust "Adatok Mozart zenedrámáinak esztétikájához” című disszertációjával. 

2 A 19 ves Tth Aladr 3 Tth Aladr doktori rtekezsnek cmlapja

1920-ban a XX. századi magyar irodalom legmeghatározóbb folyóiratának, a Nyugatnak a zenekritikusa lett, 1923-tól a Pesti Napló című nagy múltú politikai napilap is rendszeresen közölte írásait. Mindkettőnek 1939-ig volt állandó munkatársa. E két szerkesztőség tagjává válni belépő volt a kor magyar szellemi elitjének köreibe. Ez hozta el a húszas éveinek közepén járó Tóth Aladár számára Babits Mihály, Bartók Béla, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád barátságát. Rendkívüli igényességgel megírt, már-már zenetudományi rangra emelt hírlapi kritikái elismeréseként 1930-ban és 1940-ben Baumgarten-díjat kapott. A díj történetében ő az első zenekritikus, akit az irodalmi díjjal kitüntettek. Tóth Aladár zenei írásaiból az 1920-30-as évek budapesti és magyarországi koncertéletének egyedülállóan színes képe bontakozik ki. Cikkeiben, kritikáiban a kor zenei életének olyan személyiségei jelennek meg, mint Basilides Mária, Dohnányi Ernő, Jascha Heifetz, Yehudi Menuhin, Fjodor Saljapin, Pablo Casals, a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes, Sergio Failoni, Otto Klemperer, Erich Kleiber, Wilhelm Furtwängler.

6 Zenei lexikon dszbortja Szabolcsi Bence sTth Aladr kzs szerkesztsben
1920 és 1924 között Tóth Aladár Szabolcsi Bence zenetörténésszel együtt Kodály Zoltán tanítványa lett, ami meghatározó indíttatást, szellemi műhelyt jelentett számukra. Kodály ajánlására 1926 –tól mindketten a Zenei Szemle főmunkatársai lettek. A szerkesztőségben erősödött meg barátságuk, szakmai kapcsolatuk, amiből több közösen szerkesztett írás is született (Zenei Lexikon I-II., Mozart élete és művei).

1925. június 27-én Tóth Aladár házasságot kötött Gergely Magdolnával (”Anka”). Házasságukból két gyermek született: ifj. Tóth Aladár és Tóth Mária Magdolna.
(Tóth Mária több mint három évtizede kíséri figyelemmel iskolánk munkáját. Visszaemlékezéseit itt olvashatják.)

7 Tth Aladr gyermekei
A házasság 1935-ben felbomlott.

1937-ben Tóth Aladár újra házasságot kötött, feleségül vette Fischer Annie zongoraművésznőt. 1940-ben a világháború miatt Svédországba költöztek. 1946-ban - hat év emigráció után - tértek vissza Magyarországra. Hazatérésük után szinte azonnal kinevezték Tóth Aladárt a Magyar Állami Operaház igazgatójává. Meghívására a világhírű karmester, Otto Klemperer – 1947 és 1950 között – elvállalta az Operaház főzeneigazgatói posztját.

9 Tth Aladr s Fischer Annie

Tóth Aladár igazgatósága alatt (1946-1956) az Operaház a kulturális élet zenei központja lett. Az operalátogatók tábora megsokszorozódott, így 1949-ben megkezdődött a Városi Színház átépítése, itt létesült 1951-ben az Operaház második otthona, mely 1953-ban felvette az Erkel Színház nevet. Olyan énekesek lettek a társulat tagjai, mint Rösler Endre, Báthy Anna, Gyurkovics Mária, Osváth Júlia, Székely Mihály, Simándy József és Melis György. A karmesterek között volt Ferencsik János, Komor Vilmos és Fricsay Ferenc. Munkássága elismeréseként Tóth Aladárt 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
A tíz éves operaigazgatóságtól 1956 októberében váratlanul kellett elbúcsúznia – a politikai körülmények felülírták szakmai eredményeit. Ezt követően – egészen 1968 őszén bekövetkezett haláláig – visszavonultan élt, de követte a zenei élet történéseit. Nem folytatta kritikusi pályáját sem, csupán felesége karrierjét segítette.
1968. október 18-án, 70 éves korában hunyt el.

Tóth Aladár életéről további adalékok kiadványainkban, illetve az iskolánk épületében kihelyezett tablókon találhatók.

 „Felcsillanó és maradandó élményeim”
Tóth Mária emlékezik édesapjára

10 Tth Aladr lnyval 1962 11 Tani TAZI tani bort

Tóth Aladár lánya, Tóth Mária, aki gyermekkorát a budai Mártonhegyen töltötte, majd fiatalon Németországba emigrált 1956-ban, Marburgban él férjével, Christian Reichardt professzorral. Az ő támogatásával és szerkesztésével jelent meg előbb az Anka naplója, édesanyja, Gergely Magdolna visszaemlékezései a háborús Budapestre 1944 tavaszától 1945 tavaszáig, majd a Tani-TAZI-tani című interjúkötet, amely iskolánkban megvásárolható illetve megrendelhető.
Ez utóbbiból idézünk most szemelvényeket, melyben Tóth Mária édesapjára – Tóth Aladárra – emlékezik:

„Apám, mint operaigazgató, nagy változást hozott mind a Bátyám életébe, mind az enyémbe. Az operaelőadások alatt szabad volt bemennünk az igazgatói páholyba, de persze nem ülhettünk elől, hanem csak hátul állhattunk. Hetenként legalább három estét töltöttünk ott, örökké kialvatlanok voltunk, és nem is értem, hogyan maradhattunk – Bátyám a jogi egyetemen, én meg az iskolában – „jó tanulók”. Otthon gyakran secco recitativóban és áriákban értekeztünk egymással. Anyám élete végéig nevetésben tört ki, amikor mesélte, hogy egyszer, munkából hazatérve, már messziről hallotta a nagy zenebonát. Belépett a házba, és ott látott engem a díványon fekve, lábossal a fejemen, matraccal a mellkasomon, kezemben seprűvel, míg Bátyám habüsttel a fején, gereblyével a kezében az íróasztalon állt, és Wotan búcsúját énekelte.

Apám külföldi vendégei, akikkel vagy náluk, vagy az Operában találkoztunk, a gyönyörű előadások, koncertek, télen és nyáron, szinte más embert formáltak belőlünk. Az egyre elviselhetetlenebb és nyomasztóbb politikai helyzetben ezek az együtt töltött idők olyan emberekkel, akik más, magasabb kategóriákban gondolkoztak, felcsillanó és maradandó élményeink lettek. Apám harcai az Operaház érdekében számunkra ismeretesek voltak, és tudtuk, hogy ez tőle több mint napi 24 óra munkát követel. Apámat és Annie-t (Tóth Aladár második felesége, Fischer Annie zongoraművész – a szerk.) 1940-ben törvények kényszerítették az emigrációba, engem pedig 1956-ban a félelem a letartóztatástól és a megfulladás érzete űzött ki az országból. Így aztán, amikor Papa már nem volt igazgató, és több ideje lett volna számunkra, én már tőle távol, más országban éltem. Többször találkoztunk Európa különböző helyein. Mindig élmény volt együtt lenni, és a vele folytatott beszélgetések után hosszú hónapokig volt min gondolkodnom. Soha nem hagyott el az az érzés, hogy az élet nemcsak a mindennapokból áll, hanem oda kell figyelni, hallgatni, nézni mindarra, amit még ezek a mindennapok is nyújtanak. Ezt a szerintem értékes gondolkodásmódot ilyen kulturális háttér nélkül biztosan nem tudtam volna magamnak kialakítani.

 „Egészen kivételes zsenije volt a zenekritikának”
Bónis Ferenc Tóth Aladárról

12 Tth Aladr vlogatott zenekritiki cmlapjaAz interjúkötet egyik írásában Bónis Ferenc zenetörténész, aki sajtó alá rendezte Tóth Aladár zenekritikáit, így emlékezik névadónkra:

„A zenekritika is része a zenetudománynak, amit ő a legmagasabb színvonalon művelt – olyan irodalmi igényességgel, amellyel senki más a kortársai közül. Legnagyobb jelentősége abban állt, hogy az akkoriban keletkezett új művekkel egy időben pontosan meg tudta határozni jelentőségüket. Tóth Aladár válogatott zenekritikáit magam adtam ki, ennek során nem annyira az anyaggal kellett megküzdenem, mint inkább a szerzővel. (...) Az 1934–40-ig tartó időszak kritikáit adtuk ki. Tóth 1940-ben emigrációba ment feleségével, Fischer Annie-val együtt; amikor a háború után visszatért, az Operaház igazgatója lett, és nem folytatta zenekritikusi tevékenységét. Életműve így is óriási érték, egészen kivételes zsenije volt a zenekritikának. Senki mást nem ismerek, aki akár kottából, akár a bemutató alapján egy-egy új műről szinte elhangzása pillanatában olyan találó véleményt alkotott volna, mint ő.
A tökéletesség megszállottja volt. Ha úgy érezte, hogy valamit nem tud úgy megfogalmazni, ahogyan szeretné, eltépte, amit addig írt. Ekkora – gátló hatású – igényességgel senki másnál nem találkoztam. Ez még olyankor is megnyilvánult, amikor nem zeneművekről kellett írnia. Később ő intézte felesége impresszáriókkal folytatott levelezését. Tízszer is eltépett egy-egy levelet, míg kiadta a kezéből.
Hírlapos munkássága első korszakában, amikor napi kritikusként tevékenykedett, a Pesti Naplónál voltak is ebből gondjai.
Koncert után beült egy kávé- házba, és ott írta a kritikáját. Írta, írta, de nem ért a végére. Amikor a nyomda már nem várhatott tovább, elküldött egy nyomdai altisztet, hogy ragadja ki a kéziratot Tóth kezéből. Az meg is tette, némi közelharc árán. De ez nem minden. Többnyire kiderült, hogy nincs annyi hely, amennyit a szerző igényelt. Ahogy egy tördelőszerkesztő nekem is mondta: „A ráma nincs gumiból.” Ezekbe a korlátokba Tóth Aladár nehezen tudott beletörődni, mert mindig sok mondanivalója volt.(…)

A Taní –TAZI-tani című interjúkötetben is közöltünk néhány szemelvényt Tóth Aladár zenekritikáiból, itt az egyik legszebből idézünk. (Forrás: Bónis Ferenc (szerk.): Tóth Aladár válogatott zenekritikái, 1934–1939, Zeneműkiadó, Budapest, 1968.)

Kodály Zoltán költői világa énekkari szerzeményeinek tükrében: II. Az éneklő gyermek

A gyermekkor költészete kétségkívül sok kiváló zenészt ihletett már alkotásra. De talán a zeneirodalom egyetlen kimagaslóbb alakjának művészetében sem játszott olyan fontos szerepet, mint éppen a modern magyar zene két vezérének, Bartóknak és Kodálynak életművében. Mikor gyermekmuzsikáról szólunk, természetesen nem gondolunk pusztán pedagógiai célzatú ifjúsági zenére. Az ilyen muzsika sohasem igazi gyermekmuzsika. Hiszen a gyermekkor nemcsak a fejlődésnek – tehát a tanulásnak – átmeneti időszaka, hanem egyúttal valami önmagában is teljes, lezárt, soha többé vissza nem térő világ az ember életében. Minden igazi művész mély alázattal hajlik meg előtte, mint egy sajátos, külön csodavilág előtt. – A gyermek azonban nemcsak ihlető forrása a költészetnek, hanem bizonyos értelemben költő és művész önmaga is. Észreveheti ezt mindenki, aki megfigyeli a játszó gyermeket. A pszichológus azt is tudja, milyen fontos szerep jut a gyermekkori benyomásoknál a képzelet sajátosan költői teremtőerejének. Életünk hajnalán mindnyájan költők voltunk. Művészeknek születtünk. Mikor igazi „született művészről” beszélünk, tulajdonképpen csak azokra a ritka, kiválasztott egyéniségekre gondolunk, akiknek lelkében ez az ősi költőiség megmaradt és tovább virágzott. – Ezért amiképpen minden gyermekben van valami a művészből, ugyanúgy minden művészben van valami a gyermekből. Minden igazi zeneköltő lelkében egy örök gyermek is dalol.
Kodály tudja, miért bízhatja rá költői világának egész örökségét a gyermeklélekre. Tudja, hogy a gyermek a maga ösztöneivel, sejtéseivel, át tudja és át is akarja fogni az élet egész komplexumát. Nem hiába veszi ez a zeneköltő gyermekkórusainak szövegeit túlnyomórészt a tiszta népköltészetből, nem hiába támaszkodik tematikájában is klasszikus népi motívumokra, melyek az idő ősi műhelyéből kerültek ki. Figyeljük csak meg: hányszor tükröződnek vissza ártatlan kis népi versekben, játékokban az emberiség létének nagy drámái, hányszor kísértenek bennük a történelem sötét árnyai, véres csaták, tragikus küzdelmek emlékei. Az élet teljéből merít ez a népi gyermekköltészet, csakhogy amit merített, azt olyan szavakba, szimbólumokba szűri le, melyeknek ugyan reális értelme esetleg már egészen elhomályosodott, melyek azonban annál tisztábban őrzik meg a mulandónak örök lírai-költői magvát. És éppen ebben a leszűrt formában válhatik évszázadok élménye a gyermeklélek kincsévé, az apák és ősapák szüretje a gyermekszív tavaszává. A gyermek ösztönszerűen megérti, és képzelete játékával megeleveníti a szimbólumokat.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Tel.: +36-1-351-6888
E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!