Eckhardt Gábor
Zenei tanulmányait 8 éves korában a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában kezdte. Alsófokon Szirányi Jánosné taníotta. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában 1975-ben érettségizett Hambalkó Edit növendékeként. Felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszakának második évfolyamára. Mesterei: Falvai Sándor és Kurtág György. 1978-ban a Művészképző hallgatója lett és 1980-ban a főiskola Dohnányi zongoraversenyének első helyezettje. Ezt követően kétéves posztgraduális képzésen vett részt a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban Dmitri Bashkirov növendékeként. 1982-ben nyeri el művész-tanári diplomáját.
2002-ben sikeresen habilitált és elnyerte a D.L.A. fokozatot.
Intenzív előadóművészeti tevékenységet folytat itthon és külföldön egyaránt. Elkötelezettje a kortárs zenének is.
1996-ban Liszt-díjjal jutalmazták. Számtalan alkalommal részesült Artisjus-díjban a magyar kortárs zene tolmácsolásáért. 2012-ben Életműdíjat adományoztak neki.
Alapító tagja az Intermoduláció Kamaraegyüttesnek. Horn András (klarinét) és Déri György (cselló) társaságában megalakítja a Trio d'Echo-t.
2003-2009 között állandó zongoristája a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekarnak.
Munkahelyei:
1982-2012 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (kinevezett főtárgy-tanár, 1991-től igazgatóhelyettes)
1982-1984 Győri Tanárképző Intézet
1986-2002 Collegium Musicum, Pommersfelden/Németország (kamarazene - docens)
1990- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: 2002-től (adjunktus)
2012- Tóth Aladár Zeneiskola AMI (Budapest, VI.)
Rendszeres németországi tanítása mellett továbbképzéseket, kurzusokat tartott Ausztriában, Svájcban, Portugáliában, Szlovákiában, Szerbiában és Japánban. 2013 őszén Vietnamba készül.
Megalakulását követően három évig a kőszegi Lajtha-tábor vendég-tanára volt.
1999 óta tagja a szombathelyi Bartók Szeminárium tantestületének.
Rendszeres vendégtanára a gödöllői és 2003 óta a balassagyarmati nyári zenei táboroknak.
Budapesten, valamint vidéki zeneiskolákban, zeneművészeti szakközépiskolákban (Balassagyarmat, Cegléd, Eger, Gödöllő, Gyöngyös, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Százhalombatta, Szekszárd, Szentendre, Székesfehérvár, Szombathely, Tamási, Tata, Tatabánya, Várpalota, Veszprém, Zalaegerszeg) számtalan szakmai továbbképzést, bemutató tanítást tart. 1995-ben előadást és bemutató tanítást tartott a Con-Tact magyar-japán zongora szimpóziumon. 2011-ben a Les Amateurs fesztivál kurzusvezető professzora.
Hazai (megyei és országos) és külföldi (Ausztria, Szerbia, Szlovákia, Japán) zongoraversenyek zsűrijeinek munkájában gyakran vesz részt.
Növendékei rendszeresen nyernek felvételt a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, és az országos szakközépiskolai zongoraversenyeken többször elnyerték a Nagydíjat, korcsoportjaiknak első helyezéseit. Hasonló eredményekkel szerepeltek külföldön is a korosztályos versenyeken (Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Görögország, USA, Litvánia, Szerbia).
Az MTV felkérésére Miért pont…? címmel Bartókról és Mozartról készített hét- illetve három-részes TV-sorozatot az ifjúság számára. A Cimbora műsor keretében pedig a Duna Tv sugározta zenei ismeretterjesztő műsorait. Jelenleg is számtalan felkérésnek (Filharmónia, Művészetek Palotája, Bon-bon matiné, Klebelsberg Kultúrkúria, általános- és középiskolák) tesz eleget ebben a műfajban.
Cikkei jelentek meg a Parlandóban, a Kincses Kalendáriumban. Szerzője az 1998-ban kiadott szakközépiskolai, valamint konzulense, formába öntője az alsófokú zongora tantervnek.
1998-ban felvették a Országos Szakértői Névsorba. Zenei intézmények minősítéséhez készít szakértői anyagokat.
2005-2007 között részt vett az AEC (Association Européenne des Conservatoires) által irányított Polifonia projektben, melynek keretében egy munkacsoporttal az EU parlament kulturális bizottsága számára ajánlást készített az egyetemi képzést megelőző zeneoktatási fázis hatékonyságáról Európa-szerte.
A 2008-ban bevezetett moduláris OKJ zenész-szakképzés moduljainak készítője és szakértője az NSZI (később NSZFI) felkérésére. Az új szakképzési törvénnyel kapcsolatos jelenlegi SZVK felülvizsgálatának is tevékeny résztvevője az EMMI és a BKIK felkérésére.