Tanáraink

Arató Ágnes

A Zeneművészeti Főiskola győri tagozatán végzett zongora-szolfézs szakon, majd zongorát tanított, először a XXII., majd a IX. kerületi Zeneiskolában. Igazi hivatását akkor találta meg, mikor a VI. Kerületi Zeneiskola korrepetitora lett. Az évek során módja volt megismerkedni a hegedű-, a cselló-, a fa- és rézfúvós irodalommal, sőt egy ideig az Operastúdióban is közreműködhetett. A Tóth Aladár Gyermekkar állandó kísérőjeként a kórus-repertoárba is belekóstolhatott.

A zeneiskolában sok kiváló kollégával, a különböző kurzusokon országos és nemzetközi hírű művészekkel dolgozhatott együtt. Rendszeresen kísér hazai és nemzetközi versenyeken, ahol játékát számos korrepetítori díjjal ismerték el. Fellépett Európa csaknem minden országában , ezenkívül az USA-ban , Kínában és Kirgizisztánban is. Számos CD-felvételen játszott, és többször tartott továbbképzést korrepetitorok számára.

A közös zenélés örömét, a zenében rejlő érzelemgazdagságot és játékosságot, s a mindezek mögött fellelhető tiszta értelmet és gondolkodást szeretné felfedeztetni a próbák és fellépések során ifjú muzsikus-partnereivel. Iskolánk Tóth Aladár-díjas tanára.

 emblemablue

tehetsegblue

ohnobackground

Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája

Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.

Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu