Október 6 -11. között Várpalota adott helyszínt 28 ország 121 versenyzőjének a XI. David Popper Nemzetközi Csellóversenyen - a 9 -23 éves csellista tehetségek legnagyobb nemzetközi megmérettetésén.
Zeneiskolánkból ezen a versenyen Dávid Krisztina két növendéke vett részt.
Wang Yingyi a 2. korcsoportban versenyzett, helyezést ugyan nem ért el, de mind tanára, mind iskolánk nagyon büszke rá. Zongorán kísérte Kertész Rita.
Különösképpen büszkék vagyunk Rátkay Áronra, aki ötévesen kezdett csellózni Dávid Krisztinánál, és több mint 8 évet tanult nála. 2022 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul. Áron az 5. Korcsoportban indult, nagyon nehéz anyaggal, három fordulóban mérettetett meg, és végül 3. díjat nyert.
A David Popper Nemzetközi Csellóversenyt 2000-ben két magánszemély alapította, Szili Gabriella gordonkatanár, a verseny igazgatója és Onczay Csaba gordonkaművész, a verseny állandó zsűrielnöke.


