Kovács KálmánnéA Babszi-díjat Kovács Kálmánné emlékére, szakmai munkájának megőrzése, a magyar zongorapedagógia fejlesztése és a zongoratanárok elismerésére céljából magánszemély alapította.

Kovács Kálmánné, Takács Gizella Erzsébet – akit a szakmában mindenki Babszi néven ismert és emlegetett – 1943-ban született. A Tanárképző Főiskolán végzett zongora szakon. Miután megszerezte általános iskolai énektanári, szolfézs és zongoratanári diplomáját 1964-ben, Vácra került, majd a következő évben Pesten, a XIII. kerületben kapott állást. Komjáthy Aladárné szaktanácsadó meglátta benne a jó szakembert, és a harmadik évben már gyakorlati tanításra is küldött hozzá tanárjelölteket. 1967-ben a Fővárosi Zeneiskolai Szervezet I. számú Körzeti Zeneiskolájába került (ma Tóth Aladár Zeneiskola), amely a Tanárképző zongora tanszaki gyakorlóhelye, a Zeneakadémia „előszobája” volt. Itt 1979-ben lett igazgatóhelyettes, 1982-85 között pedig igazgató. Mindvégig tanított is, növendékei közül sokan választották a zenei pályát. Nem zenésznek készülő tanítványait is nagy odaadással tanította és nevelte zeneszerető felnőttekké. 1985-ben a Fővárosi Pedagógiai Intézet hangszeres vezető szaktanácsadója lett. A fővárosi szaktanácsadói rendszer kiépítése munkásságának kiemelkedő területe volt. Rendszeresen publikált, lektorált, előadásokat, továbbképzéseket tartott és szervezett. 1997-ben főtanácsosi címet kapott. Nevéhez köthető a fővárosi zenei versenyek rendszerének kiépítése. Nemes Lászlóval együtt, az ország 174 zene- és művészeti iskolájának igazgatóinak közreműködésével hozta létre a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségét (MZMSZ), ahol 1992-től elnökségi tag, később általános pedagógiai kérdésekkel foglalkozó elnökhelyettes volt. Számos díja és kitüntetései közül a legfontosabbak: Kiss Árpád-díj 2002-ben, „Magyar Közoktatásért” díj 2009-ben és Eötvös József-díj 2011-ben.

A Babszi-díj átadására kétévente, a Tóth Aladár Zeneiskola zongora tanszaka által megrendezett Kortárs Magyar Kamarazenei Fesztivál Gálahangversenyén kerül sor.

Az eddigi díjazottak:

2019-2020

babszicsoport kicsi

 

A díjat első alkalommal 2020 januárjában ítélték oda Eckhardt Gábor, Halászné Veres Zsuzsanna és Réti Tamás  - a Tóth Aladár Zeneiskola zonoratanárai - részére, "az alapfokú zongorapedagógia fejlődéséért végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként".

 

 

 

2022-2023

tazi schmidtildikoA Babszi-díjat ezúttal H. Kürtösi Mónika, a Kalász AMI zongora, zenetörténet és zeneelmélet tanára; Megyimóreczné Schmidt Ildikó (képünkön), a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola zongoratanára; és Vadász Zsuzsanna, a TAZI zongoratanára, frissen nyugdíjba vonult mesterpedagógusa, tanszakvezetője, a Papp Lajos Regionális Zongoraverseny megálmodója kapta.

 

 

 

 

 emblemablue

tehetsegblue

ohnobackground

Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája

Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.

Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu