Tanáraink

Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte Kisvárdán. A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola befejezése után felsőfokú tanulmányait Budapesten és Debrecenben folytatta, zongoraművész-tanári diplomáját 2018-ban szerezte meg. 2017-2020 között a Balmazújvárosi Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára és korrepetitora, mellette óraadó a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban. 2020 szeptemberétől a Tóth Aladár Zeneiskola zongoratanára és korrepetitora.
A tanítás és a zongorakísérői munka egyformán fontos szerepet játszik az életében. Növendékei kurzusok, versenyek résztvevői. Célja, hogy tanítványai örömüket leljék a zenélésben, és később zeneszerető felnőttekké váljanak.
Korrepetitorként az elmúlt évek során lehetősége volt közelebbről megismerkedni a fafúvós, rézfúvós és énekes irodalommal, de vonósokkal is dolgozott már együtt. Több országos és nemzetközi versenyen, illetve kurzuson működött közre, számos kiváló kollégával dolgozhatott már együtt.
Továbbképzések gyakori résztvevője és hallgatója, fontosnak tartja a folyamatos önképzést és fejlődést. Számos kamaraprodukció résztvevője, de szólistaként is fellép koncerteken.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Tel.: +36-1-351-6888
E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!