Segítünk választani

Sorozatunkat azért indítottuk, hogy aki szereti a hangszerét, szeresse még jobban, erősödjön meg választásában. Aki küzd a hangszertanulással, és nem érzi magáénak a hangszert, kedvet kapjon a váltáshoz. Annak a szülőnek pedig, aki tanácstalan, hogy mit válasszon előképzős gyermekének májusban (a gyermekkel egyetértésben), inspirációt kínálhatnak ezek a személyes vallomások.
 
Suke Sándor és Bangó Ernest mindketten 13 évesek, először hegedülni, aztán gitározni tanultak, fél éve Lukácsházi István tanítványai.
 
Suke Sándor: 
Hatévesen kezdtem hegedülni. Apukám brácsázik, ezért tanultam először hegedülni, de aztán azt mondta, eldönthetem, mit akarok, és nem bánta, hogy kétszer is hangszert váltottam. Nagyapám is bőgőzik, és mikor kicsi voltam, és elkezdtem pengeti a bőgőt, nagyon tetszett a mély hangja. Emlékszem, mikor nála voltunk, fölálltam az ágyra és együtt muzsikáltunk. A bőgőt már biztosan nem fogom lecserélni, ez nekem az igazi egész életemben. Elkezdtem basszusgitározni is de inkább a bőgő! Legszívesebben jazz számokat hallgatok és gyakorolok. Nagyon tetszik, hogy a jazzben inkább pengetni kell, és hogy improvizatív. 
 
Bangó Ernest:
Nekem a mai napig megvan az a mesterhegedű, amellyel kezdtem. Apukám, nagyapám, az egész család cimbalmos, beleszülettem a zenébe, nálunk az, hogy zene szól, természetes dolog - de szerettem volna valami újat tanulni. Anyukám vette észre, hogy minél nagyobb egy hangszer, és minél mélyebb a hangja, annál jobban tetszik nekem. A nagypapámnak volt hegedűje is meg brácsája is, és nekem mindig a brácsa volt a kezemben. A bőgőzés mellett énekelek is a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában, de nemrég abba kellett hagynom és szünetet kell tartani a mutálás végéig. Épp előtte volt olyan korszak, hogy rettentő sok volt a munka: délelőtt is volt előadás, meg este is, későn jártam haza. Együtt is zenélünk apukámmal, ha éppen otthon van a hangszere, mert ő sokat jár külföldre, és nem mindig tudja hozni-vinni a cimbalmot. A bőgő nagyon kényelmes hangszer, persze először tud fájni a kezünk, én már túl vagyok egy inhüvely-gyulladáson is, de most már megszokta a kezem. A sok gyakorlástól lett. Miért gyakorol sokat egy gyerek? Hát, mert ha elég okos, akkor tudja, hogy gyakorlás nélkül nem lesz belőle senki. Persze néha én is inkább telefonoznék, de aztán bemegyek magamtól is gyakorolni.
 
A nagybőgő választásának egyéb részleteiről, a nagybőgőtanulás lehetőségeiről a Tóth Aladár Zeneiskolában, itt tájékozódhattok.
 
 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!