Zenekarok, együttesek

Kórusaink

A Tóth Aladár Leánykart Ispánkiné Gede Éva alapította iskolánk növendékeiből 1987-ben.
A kórus kezdetben a zeneiskola rendezvényeit színesítette az Ifjúsági Zenekarral közös produkciókban, valamint részt vett a VI. kerületi általános iskolák kórusainak Éneklő Ifjúság hangversenyein, ahol minden alkalommal arany minősítést kapott.
1994-ben a zeneiskola Operastúdiójával közösen bemutatták Benjamin Britten A kis kéményseprő című gyermekoperáját, melyet ezután többször is előadtak, többek között 1995-ben a Budapesten megrendezett IV. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon, a Bábszínházban. Az előadásról a Magyar Televízió felvételt készített.
Gyakran vendégszerepeltek külföldön, részt vettek különböző nemzetközi rendezvényeken és fesztiválokon. Több alkalommal jártak Ausztriában, Csehországban, Finnországban, Németországban és Svájcban, melyek közül kiemelkedik lappföldi utazásuk, ahol a Mikulásnak is énekeltek. Két ízben vendégszerepeltek más földrészen is: 1997-ben az Egyesült Államokban, Arizona és Kalifornia több városában, majd 1999-ben Kínában és Hongkongban.
Önálló hangversenyekkel vagy közreműködőként rendszeresen fellép a kórus a zeneiskola, illetve Terézváros rendezvényein. 1997 óta minden évben templomi karácsonyi hangversenyt is tartanak.

A kórus hangversennyel ünnepelte fennállásának 25 éves jubileumát, 2013 áprilisában. 2017 áprilisában „Nosztalgia Koncerttel” ünnepelték meg, hogy 20 évvel ezelőtt jártak Amerikában, illetve 30 évvel ezelőtt alakult meg a kórus a zeneiskolában.

Három CD felvétel őrzi a hatalmas repertoár egy részét: 2002-ben készült el a „Karácsonyi koncert”; 2006-ban az „Elindultam szép hazámbul…”, 2018 májusában készült el a harmadik felvétel „Angels’Carol” címmel, mely az elmúlt évek karácsonyi hangversenyein elhangzott kórusművekből nyújt válogatást.

Ispánkiné Gede Éva nyugdíjba vonulásával lezárult a Tóth Aladár Leánykar 30 évet átívelő korszaka.
Jelenleg két kórus működik iskolánkban, az idősebb növendékekből álló Tóth Aladár Kamarakórus (vezeti : Kiss Anna) és a Tóth Aladár Gyermekkar (vezeti: Pecze Zsófia). A kamarakórus évek óta rendszeres résztvevője az iskola széles körű koncertéletének, míg a kibővített gyermekkar – Kicsinyek kórusa néven – a nagyobb rendezvények fellépője.

Korus1.JPG

Leánykar

Kicsinyek korusa

Kicsinyek kórusa

Kamarakorus.jpeg

Kamarakórus

Korus2
Korus3
Korus4
 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!