Tanáraink

Jelasity Péter

1996-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára, tanulmányai befejeztével 2000-ben szerezte meg diplomáját. Már az egyetemi évek alatt is számos zenei formációban vett részt, melyekkel lemezeket készített, valamint itthon és külföldön több rangos fesztiválon is szerepelt. Tagja volt többek között a Laokoón Csoport, a Párniczky András Quartet, a Kolinda, a Future Cafe és a Transform Quintet nevű együtteseknek is.

A tisztán zenei produkciók mellett színtársulatokkal is dolgozott, játéka hallható volt pl. a Krétakör “Nexxt” c. előadásában és az abból készült filmben is. A darab bemutatásra került többek között az Avignon-i színházi fesztiválon is Franciaországban.

Korábban a PTMA Alapítvány Erkel Ferenc Zeneiskola Jazz Tanszakán, azaz a “Postás”-ban tanított, az intézmény megszűnte után a Tóth Aladár Zeneiskolában folytatja tovább pedagógusi tevékenységét.

Jelenleg a Ghymes, a Chalaban, a Spencer Hill Magic Band és a Guca Partyzans Brass Band zenekarokban muzsikál.

Weboldal: http://jela.hu/

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Tel.: +36-1-351-6888
E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!