Tanáraink

Czékmány-Kükedi Szilvia

2002-ben szerezte gordonkatanár-kamaraművész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Csellóművész-tanári diplomáját 2005-ben vehette át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Életében éppúgy fontos szerepet játszik a zenetanítás, mint a zenekari játék, illetve kamarazenélés. 2000 óta aktívan vesz részt számos zenekar életében (Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar, Magyar Állami Operaház, Budapesti Filharmóniai Társaság, Danubia Zenekar).

Már főiskolai évei alatt örömmel tanított. 2004 óta a Tóth Aladár Zeneiskola csellótanára.

2010-től Kokas Klára Zenei képességfejlesztő tanfolyamain vett részt. A Kokas-pedagógia megismerésével rengeteg élményt és tapasztalatot gyűjtött.

Három gyermek édesanyjaként elsősorban arra törekszik, hogy növendékei zenei tanulmányaiknak köszönhetően a zene szeretetével, az alkotás és muzsikálás örömével gazdagabbá váljanak.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Tel.: +36-1-351-6888
E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!