Tanáraink

2002-ben szereztem diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének Zeneelmélet-Szolfézs-Karvezetés szakán.

Zeneszerető és aktívan zenélő családban nevelkedtem, tulajdonképpen „belenőttem” a zenébe. Tagja voltam a Magyar Rádió Gyermekkórusának, majd tizenhat évig az Angelica leánykarban énekeltem.

Pályakezdőként egykori zeneiskolámba hívtak „vissza” dolgozni, volt tanáraim kollégájaként a Continuo Zeneiskolában kezdtem tanítani, majd hét évig a Hubay Jenő Zeneiskola szolfézstanára, és gyermekkórusának vezetője voltam. A 2015/2016-os tanévet Kínában töltöttem: a Zeneakadémia Kecskeméti Kodály Intézetének szakmai koordinációjával ekkor alakult a Kodály Pont, a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben, és itt felkérést kaptam a „Kodály-koncepció” szerinti alapfokú zeneoktatás kialakítására.

Hazatérésem után lettem a Tóth Aladár Zeneiskola szolfézstanára, illetve a Tóth Aladár Gyermekkórus vezetője, a 2018-as tenévtől kezdve pedig gyakorlatvezető tanárként a Zeneakadémia hallgatóit is fogadom az óráimon.
Kórusvezetőként is sokat koncertezem Magyarországon és külföldön. 2003-tól 2014-ig vezettem a Cseszka Edit által alapított Tavasz nőikart. Vegyes kórusomat, a „La Caffettiera Stioppetá”-t még olasz szakos hallgatóként Perugiában, az ottani nyári egyetem ösztöndíjasaként 2004-ben alapítottam. 2005 óta az ELTE olasz tanszékének vagyunk a kórusa. (www.stioppeta.hu)

Szerencsés vagyok, mert olyan fantasztikus tanáregyéniségektõl tanulhattam, akik életre szóló zenei munícióval láttak el – ezt szeretném továbbadni minden gyereknek és felnőttnek, aki csak a „közelembe kerül”.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Tel.: +36-1-351-6888
E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!