Tanáraink

Serei Zsolt

Zenei tanulmányait Fekete Győr István irányítása alatt kezdte a győri Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a budapesti Zeneművészeti Szakiskolában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1973-78 között zeneszerzést tanult Szerványszky Endrénél és Petrovics Emilnél, majd 1979-83 között Kórodi András és Lukács Ervin karmesterek tanítványa volt.

Serei Zsolt 1977-79 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, ahol szolfézst és zeneelméletet tanít. 1980 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének tanára, 2012 óta egyetemi docens.
1978-tól az Új Zenei Stúdió tagja, az együttes hangversenyein hangszeres előadóként, karmesterként és zeneszerzőként is részt vesz.
1983-tól a Művészeti Alap tagja.
1989-ben megalapítja a Componensemble hangszeres együttest, mely mára a kortárszene-játszás egyik legjelentősebb magyarországi bázisa lett. Az együttes repertoárján a 20. századi klasszikusok, valamint elsősorban magyar kortárszene szerepel. Együttesével több alkalommal vendégszerepelt külföldön, és fellépett külföldi fesztiválokon. A Componenesemble-t és Serei Zsoltot a magyarországi Artisjus több alkalommal kitüntette az új magyar zene kiváló előadásáért.
2003-ban Erkel Ferenc-díjat, 2010-ben Bartók-Pászthory díjat kapott. 2013 óta a MTA Széchenyi Művészeti Akadémai rendes tagja.

Főbb művei: Hét perc húsz évre, L'ombre sur les structures pliées, Albumlapok (zongoradarab-sorozat), Egypercesek (kamaraopera Örkény István Egyperces novelláiból)
A Tóth Aladár Zeneiskola zenekarai számára sok éve készít átiratokat, darabokat, mint zeneelmélet tanár 2010 óta tanít iskolánkban.
A Tóth Aladár Zeneiskola felkérésére írta A Macska és a hegedű című gyerekoperát - bevezetés az operába -, melyet 2015-ben mutatnak be.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Tel.: +36-1-351-6888
E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!