Történetünk

4. 1968-1986: VI. kerületi Állami Zeneiskola

 


Wambach Ferencné és
Maria Reichardt (Tóth Mária)

1968-ban megváltoztatták a fővárosi zeneiskolák szervezeti formáját: kerületi állami zeneiskolákat hoztak létre. Az egykori „Fodor” fenntartója a VI. kerületi Tanács lett. Az állami gondoskodás anyagilag biztonságosabbá tette a működést, ennek köszönhetően jelentősen javultak a tanítás tárgyi feltételei. Az oktatás az Andrássy úti központi épület mellett a kerület általános iskoláiban, kihelyezett tagozatokon folyt. 1975-ben az Andrássy úti házat életveszélyesnek minősítették, ekkor helyezték át a központot „ideiglenesen” a Városligeti fasor 6. szám alatti villaépületbe.
Fehér Lászlóné (1975-1982), Kovács Kálmánné (1982-1984) és Wambach Ferencné (1985-2005) igazgatóságának évei alatt is sok olyan növendék tanult iskolánkban, aki később a hazai és a nemzetközi zenei élet elismert szereplőjévé vált. Az elmúlt évtizedekben alig volt olyan zenei verseny, ahol tanítványaink ne arattak volna jelentő sikereket. Együtteseink, zenekaraink, a kórus, az Operastúdió és a legkülönbözőbb formációk rendszeres szereplői a növendékhangversenyeknek, sokan járják a világot is, és társaik, szüleik és tanáraik számára is sok örömöt szereznek muzsikálásukkal. 


Zeneiskolánk a fasori villaépületben

 

5. 1986-tól: Tóth Aladár Zeneiskola

Az 1980-as években lett szokás, hogy az iskolák saját nevet vettek föl. A tantestület számára egyértelmű volt, hogy újra Fodor Ernő nevét szeretnénk viselni. Az akkori politikai vezetés azonban ezt nem hagyta jóvá. Így olyan névadót kerestünk, aki kötődik a kerülethez, köze van az iskola szellemiségéhez, így Tóth Aladárra esett a választás, aki neves zenekritikusként, és az Operaház igazgatójaként a XX. század zenei életének kiemelkedő alakja volt. Iskolánk 1986 óta viseli Tóth Aladár nevét.

2005 szeptemberétől az iskola igazgatója Magyar Margit.
A rendszerváltás óta jelentősen átalakult az alsó- és középfokú zeneoktatás szervezeti rendje, működésének gazdasági és szakmai háttere. 2005 óta is több alkalommal kellett szervezeti és tartalmi változásokat végrehajtani az iskolában. Jelenleg a Tóth Aladár Zeneiskola a Belső-Pesti Tankerületi Központ fenntartásában működik.

6. Új kihívások, megújuló zenepedagógia
2005 óta új tanszakokkal, új műfajjal bővült a tanulható hangszerek palettája: a klasszikus műfaj mellé 2008-ban belépett a jazz. 2014-től a népi ének mellett már népi vonós hangszereken is tanulhatnak az érdeklődők, 2017 óta pedig a csembalózás rejtelmeit is felfedezhetik a zongorázni tanuló növendékeink.

< Előző oldal 1 2 3 4 5 Következő oldal >

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!