A népi brácsához hasonlóan – tájegységenként eltérően – többféle hangszerről van szó.
Használjuk a klasszikus zenében ismert E,-A,-D-G hangolású, fémhúros nagybőgőt, de
létezik ennek egy bélhúros változata is, amelyről a legmélyebb húr hiányzik. Néhány faluban
nem is volt nagybőgő, hanem kisbőgőt (A,-D-G) vagy csellót használtak helyette. Bár
ütőhangszer, de ide tartozik a messziről csellónak látszó, négy egyforma d-re hangolt és egy
pálcával ütött gardon is, amit szintén nagybőgő helyett használtak.

Ha népi bőgőzni tanulsz
Egyszerre jársz klasszikus és népi bőgő órára is, hogy megtanuld a helyes hangszertartást,
vonófogást, hangképzést, kottaolvasást stb. Ezzel együtt egy jó bőgősnek a brácsáshoz
hasonlóan ismernie kell a különböző tájegységek muzsikáinak harmóniavilágát és
ritmuskíséretét, az ahhoz tartozó sokféle vonásnemmel. Ezeket eredeti hang- és
videófelvételekről fogjuk tanulni. Általában a bőgős adja az egyes táncok alapvető lüktetését,
rá figyelnek leginkább a táncosok.

A brácsához és a bőgőhöz is használunk a klasszikustól eltérő, a falusi, házi készítésűekről
megmintázott ún. parasztvonót, illetve a brácsához még csellóvonót is.
Már szinte az első pillanattól kezdve a tanulmányaid része lesz a kamarazenélés, hiszen ez
adja meg a népzenének az alapvető értelmét. Egy prímásnak meg kell tanulnia zenekart
vezetni, a brácsásnak és a bőgősnek pedig, követni őt, reagálni rá. Nem utolsósorban meg
kell tanulni úgy együtt muzsikálni, hogy az a lehető legjobban kiszolgálja a táncosokat.