Klasszikus zene

Az egyik legnépszerűbb és legrégebbi fúvós hangszernek, a fuvolának varázslatosan lágy,
bársonyos, kecses és hajlékony hangja van. Bár ma már fémből van, a fafúvós
hangszercsaládba tartozik, mert korábban fából készítették. A szimfonikus zenekar állandó
tagja, de szólóhangszerként vagy különböző kamaraegyüttesekben is gyakran szerepel.

Ha szeretnél fuvolázni…
… a fuvolatanulás előtt általában 1-2 évig tanácsos furulyáznod, de ez nem kötelező. A
hangszer megszólaltatása nem igényel különösebb fizikai erőnlétet. Mivel a fuvolának kicsi,
kifejezetten gyerekek számára készített, tanulási célra fejlesztett változatai is vannak, akár 7-
8 éves kortól is el lehet kezdeni fuvolázni.
A fuvola megvásárlása költséges vállalkozás, ezért iskolánkban lehetőséget nyújtunk jó
minőségű hangszerek kölcsönzésére.

Ha fuvolázni tanulsz
Miután megszerezted a hangszer megszólaltatásához szükséges alapismereteket, szóló- és
zongorakíséretes műveket egyaránt el tudsz majd játszani. Ezzel a tudással már
szerepelhetsz növendékhangversenyeken, később pedig részt vehetsz kamaraművek
megszólaltatásában, a Fuvolazenekarban, illetve az Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
munkájában.

Egy kis hangszertörténet
A harántfuvolát, melyet jobb oldali irányban, keresztbe tartanak a száj előtt, már több mint
3000 évvel ezelőtt is használták az ókori Kínában és Egyiptomban. A hangszer a 19.
századig fából készült, ezért tartozik a fuvola a fafúvósok családjába. A mai fuvolákat – a
népi hangszerek kivételével – különböző fémötvözetekből gyártják. A legnagyobb művészek
kezében gyakran láthatunk aranyból vagy ezüstből készült mesterhangszereket is.
A fuvola a XVIII. században élte virágkorát, amikor a kamaraművek mellett igen sok fuvolára
és zenekarra komponált versenyművet írtak a zeneszerzők. Nem véletlenül szerepel
„varázshangszerként” Mozart operájában: aki játszik rajta, sokféle műfajban, sokféle
stílusban kamatoztathatja tudását, hiszen a fuvola ma már az összes zenei műfajban fontos
szerepet kap - a szimfonikus zenekaroktól a kamaraegyütteseken át a szóló fuvola darabokig
– beleértve a könnyűzenét és a jazzt is.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Tel.: +36-1-351-6888
E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!