Egy ezüst és egy bronz minősítés gitárosainknak
A szlovákiai Párkányban rendezték meg június 5-én és 6-án a nagy múltú Luigi Legnani Ifjúsági Gitárverseny és Fesztivált. A Jozef Kresánek Művészeti Alapiskola rendezvényén nemzetközi mezőnyben zeneiskolánk két növendéke kiválóan szerepelt.
Büszkék vagyunk Szücsi Bálintra, aki 2. helyezést ért el a II. korcsoportban, és Barkó Zora Borbálára, aki 3. helyezett lett a IV. korcsoportban.
Felkészítő tanáruk Budai Lehel.
Gavodi Júlia nemcsak jól zongorázik, de az énekes tehetsége is kiemelkedő
Nagyszerű kezdeményezés a Magyar Állami Operaház részéről, hogy versenyt rendezett még tanulmányaikat folytató énekesek számára június 2. és 7. között az Eiffel Műhelyházban.
A zeneiskolások versenyében az online előválogatást követően ketten kerültek a döntőbe, az egyikük Gavodi Júlia (szoprán), Bégány Csenge növendéke. (Aki egyébként zeneiskolánkban Halászné Veres Zsuzsánál sok éve zongorázni is tanul.)
A jelentős pénzjutalommal járó helyezések mellett számos különdíjat is kiosztottak a zsűri tagjai. Julka megkapta a
Művészetek Völgye különdíját, valamint egy operaházi kulisszatúrát.
( A Fidelio nyitóképén középen, grafitszínű ruhában látható. A cikk itt olvasható.)
Június 25-től várjuk a jelentkezőket az októberi VI. Babszimpóziumra

Június 25-től elérhető lesz a jelentkezési felület.
A felcsíki zenéről szervezett előadást és bemutatót a Tóth Aladár Alapítvány

Mihó Attila (hegedű) és András Orsolya (gardon) előadását a felcsíki zenéről szakmai közönség hallgatta, majd a hangszeres kurzus Vizeli Máté kontra szólamával egészült ki.

6. oldal / 52



