A IV. Babszimpózium új időpontja
A szervezők
Flashmob Bartók Béla halálának 75. évfordulóján
Bartók Béla műveiből játszottak növendékeink a zeneszerző halálának 75. évfordulóján, dacolva a hirtelen jött hideggel. (Megmutatjuk majd hangban is.)
Köszönjük a gyerekeknek és tanáraiknak a felkészülést, az odaadást, és a szülőknek is az együttműködést!
Íme, a gyerekek, akik játszottak: Sun Qiaoyi, Vass Noémi, Sütő Róza, Yan Gaohaotong, Cao Anran, Harcsa Viktória, Gerencsér Angéla.
Felkészítő tanárok: Borsos Ágnes, Sáróyné Fekete Julianna, Ácsné Szily Éva, Varga Zsuzsa, Csabay Zsuzsa. A programot összeállította: Fasang Eszter.
A flashmob a külföldi magyar kulturális intézetek kezdeményezésére jött létre, zeneiskolánk a Berlini Bartók Béla Zeneiskolával (Musikschule Béla Bartók, Berlin-Pankow) együttműködésben vett részt benne - 10 órakor a berliniek, 11-kor mi játszottunk a század egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjére emlékezve.
„Örömeim, sikereim és nehézségeim a zenetanításban” - Aszalós Tünde mesterkurzusa
AszalósTünde zongoratanár, szaktanácsadó három alkalomra elosztott szakmai továbbképzésének témája: a zenetanítás hatékonysága és korlátairól, a zenetanítás lelki, érzelmi, indulati, szellemi, fizikai összetevőit tekinti át, és kitér az amatőr és a zenei pályára készülő növendékek közötti differenciálás lehetőségeire. A képzés egész ideje alatt konzultációs lehetőség biztosított.
A továbbképzés helyszíne és időpontja:
Tóth Aladár Zeneiskola 1063 Budapest, Szív u. 19-21. Fodor-terem
2020. szeptember 25. (péntek) 10.00 - 16.30
2020. október 9. (péntek), 10.00 -16.30
2020. november 20. (péntek), 10.00 – 15.00. 15.00-17.00 óra között főpróba, 17 órától növendékhangverseny.
Részvételi díj: 15.000 Ft
Minimum létszám: 10 fő
Részvételi díj: 3000 Ft/nap (a helyszínen fizetendő, regisztrációhoz kötött)
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a képzést mindenképpen megtartjuk, a járványügyi szabályok figyelembevételével. Ha a pandémiás helyzet lehetetlenné teszi a személyes részvételt, úgy az online térben lehet csatlakozni.
Bővebb információ és jelentkezés: itt.
Intézkedések a koronavírus terjedésének megelőzésére és a járványügyi feladatok végrehajtására
Kedves Szülők, Növendékeink, Kollégáink!
Kérjük, figyelmesen tanulmányozzák a miniszteri rendelet nyomán megalkotott igazgatói utasításokat, az ezekben foglalt eljárásrendet, és tartsák, tartassák be a szabályokat. Mivel ezek naponta változhatnak, honlapunkon figyeljék az újabb értesítéseket!
Az iskolánkba lépőket tiszta környezetben fogadjuk, az épületben 8.00 - 11.00 óra között fertőtlenítő takarítás van (mosdók, irodák, tantermek, nyílászáró kilincsek, folyosók, közösségi terek, bejárati kapu, aula).
Szeptember 7-től várunk a TAZI-ban!
Iskolánk tisztára fertőtlenítve, felkészülten és tettrekészen várja régi és új növendékeit, pandémián innen és túl. Amint láthatjátok, Gábor bácsi (Eckhardt Gábor) már kávét inni is megtanult maszkban.
Az egyéni hangszeres órák, valamint a szolfézs, zeneelmélet és zeneirodalom órák szeptember 7-től, a zenekari órák szeptember 14-től indulnak.
A pandémiával kapcsolatos rendszabályokat itt olvashatják növendékeink és szüleik, kísérőik.
Valamennyiünk érdekében kérjük ezek fegyelmezett betartását!