Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlóhelye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolánk fenntartója:

 

1968-tól iskolánk fenntartója,

2013-tól működtetője:

 


Iskolánk a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Akkreditált Kiváló Tehetségpontja

 

 

 

 


NTP-AMI-14-0015

Zene - Mozgás - Fény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolánk partnerei:

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

 

 
 
 
 
 
 
Magyar Zeneiskolák
és Művészeti Iskolák Szövetsége
 
Zenetanárok Társasága
 
Eötvös10 Közösségi
és Kulturális Színtér
 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolánk támogatói:

bpv Jádi Németh Ügyvédi Iroda

 

 

 

Hírlevél

Két apró hegedűs növendékünk a Virtuózok közt. Miért szeretem a hangszeremet? Válaszol: Kelemen Gáspár hegedűs

Sorozatunkat azért indítottuk, hogy aki szereti a hangszerét, szeresse még jobban, erősödjön meg választásában. Aki küzd a hangszertanulással, és nem érzi magáénak a hangszert, kedvet kapjon a váltáshoz. Annak a szülőnek pedig, aki tanácstalan, hogy mit válasszon előképzős gyermekének májusban (a gyermekkel egyetértésben), inspirációt kínálhatnak ezek a személyes vallomások.„
 

"Szerintem minden hangszer nagyon szép hangokat tud kiadni, de a hegedűnek olyan a hangja, hogy engem elvarázsol. Gyakorlás közben nehéz sokáig állni és megtartani a hangszert, de ha nem arra gondolunk, hogy milyen nehéz, akkor nem is nehéz. Nagyon kell figyelni a kéztartásra, meg arra, hogyan húz
om a vonót. Ha nem hegedülhetnék, akkor csellózni szeretnék. Az a lényeg, hogy legyek zenész. Az osztálytársaimnak is szoktam hegedülni, olyankor mondják, hogy biztos híres hegedűs leszek majd. De én nem szeretnék híresebb lenni, mint az anyukám vagy az apukám.”
 
Kelemen Gáspár ötévesen kezdett hegedülni, Ácsné Szily Éva növendékeként. Első nemzetközi versenyén hétévesen vett részt, 2015 decemberében, ahol korcsoportjában első helyezett lett: a 24. Gianluca Campochiaro Nemzetközi Zenei Versenyen (Catania, Szicília, Olaszország) a gálahangversenyen is felléphetett.
A Virtuózok című tehetségkutató műsor második elődöntőjében való szereplése itt tekinthető meg.
 
Közvetlenül Gáspár előtt látható zeneiskolánk másik hegedűs növendékének Veér Lilinek a produkciója - akinek szintén Ácsné Szily Éva a tanára -, a 45.28 perctől itt.
 
A hegedű választásának egyéb részleteiről, a hegedűtanulás lehetőségeiről a Tóth Aladár Zeneiskolában, itt tájékozódhattok.
 

Miért szeretem a hangszeremet? Válaszol két bőgős: Suke Sándor és Bangó Ernest

Sorozatunkat azért indítottuk, hogy aki szereti a hangszerét, szeresse még jobban, erősödjön meg választásában. Aki küzd a hangszertanulással, és nem érzi magáénak a hangszert, kedvet kapjon a váltáshoz. Annak a szülőnek pedig, aki tanácstalan, hogy mit válasszon előképzős gyermekének májusban (a gyermekkel egyetértésben), inspirációt kínálhatnak ezek a személyes vallomások.
 
Suke Sándor és Bangó Ernest mindketten 13 évesek, először hegedülni, aztán gitározni tanultak, fél éve Lukácsházi István tanítványai.
 
Suke Sándor: 
 
Én hatévesen kezdtem hegedülni. Apukám brácsázik, ezért tanultam először hegedülni, de aztán azt mondta, eldönthetem, mit akarok, és nem bánta, hogy kétszer is hangszert váltottam. Nagyapám is bőgőzik, és mikor kicsi voltam, és elkezdtem pengeti a bőgőt, nagyon tetszett a mély hangja. Emlékszem, mikor nála voltunk, fölálltam az ágyra és együtt muzsikáltunk. A bőgőt már biztosan nem fogom lecserélni, ez nekem az igazi egész életemben. Elkezdtem basszusgitározni is de inkább a bőgő! Legszívesebben jazz számokat hallgatok és gyakorolok. Nagyon tetszik, hogy a jazzben inkább pengetni kell, és hogy improvizatív. 
 
 
Bangó Ernest:
Nekem a mai napig megvan az a mesterhegedű, amellyel kezdtem. Apukám, nagyapám, az egész család cimbalmos, beleszülettem a zenébe, nálunk az, hogy zene szól, természetes dolog - de szerettem volna valami újat tanulni. Anyukám vette észre, hogy minél nagyobb egy hangszer, és minél mélyebb a hangja, annál jobban tetszik nekem. A nagypapámnak volt hegedűje is meg brácsája is, és nekem mindig a brácsa volt a kezemben. A bőgőzés mellett énekelek is a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában, de nemrég abba kellett hagynom és szünetet kell tartani a mutálás végéig. Épp előtte volt olyan korszak, hogy rettentő sok volt a munka: délelőtt is volt előadás, meg este is, későn jártam haza. Együtt is zenélünk apukámmal, ha éppen otthon van a hangszere, mert ő sokat jár külföldre, és nem mindig tudja hozni-vinni a cimbalmot. A bőgő nagyon kényelmes hangszer, persze először tud fájni a kezünk, én már túl vagyok egy inhüvely-gyulladáson is, de most már megszokta a kezem. A sok gyakorlástól lett. Miért gyakorol sokat egy gyerek? Hát, mert ha elég okos, akkor tudja, hogy gyakorlás nélkül nem lesz belőle senki. Persze néha én is inkább telefonoznék, de aztán bemegyek magamtól is gyakorolni.
 
A nagybőgő választásának egyéb részleteiről, a nagybőgőtanulás lehetőségeiről a Tóth Aladár Zeneiskolában, itt tájékozódhattok.
 
 

Miért szeretem a hangszeremet? Válaszol: Nemesrévi Ákos klarinétos

Sorozatunkat azért indítottuk, hogy aki szereti a hangszerét, szeresse még jobban, erősödjön meg választásában. Aki küzd a hangszertanulással, és nem érzi magáénak a hangszert, kedvet kapjon a váltáshoz. Annak a szülőnek pedig, aki tanácstalan, hogy mit válasszon előképzős gyermekének májusban (a gyermekkel egyetértésben), inspirációt kínálhatnak ezek a személyes vallomások.
 
Sorozatunkban másodikként Nemesrévi Ákos 6. osztályos tanuló szólal meg, aki 2. éve tanul klarinétot, méghozzá az emelt szintű B tagozaton.
 
 
„Anyukám csellista barátnője tanácsára választottuk a klarinétot, és kerestük meg Kohán István tanár urat. Gondoltam, kipróbálom, és nagyon megtetszett. A klarinétnak nagyon kellemes a hangja, és tetszik, hogy lehet vele mozogni, sétálni. Mindig nagyon szép darabokat mutat István bácsi, azokat megtanuljuk a félévi vizsgára. A klarinét fából van, ezért könnyű hozni-vinni, be lehet rakni a hátizsákba is. Különleges attól is, hogy náddal kell megfújni, kellemes a fogása, éppen kézre áll. Most már elérem a billentyűket is - az elején, amíg rövidek voltak az ujjaim, némelyik billentyűt nem tudtam használni. Ahogy nőttek az ujjaim, egyre nehezebb és szebb darabokat lehetett játszani. Nagyon jó érzés, hogy fejlődöm. A nád használata nem olyan macerás, mint például a fagottnál, hogy be kell áztatni, itt elég megnedvesíteni és már föl is lehet tenni a fúvókára. Ahogy egyre erősebb a tüdőm és a rekeszizmom, egyre vastagabb nádak kellenek. Szeretem, hogy úgy kezdődik az óra, hogy összerakom a klarinétot, aztán meg szétszedem, jó vele foglalkozni. Tetszik a finom mechanikája: egy kis rugó húzza vissza a billentyűt. Otthon megvizsgáltam a belső szerkezetét is. Nagyon tetszik, sosem vágytam még más hangszerre.”
 
Ákos anyukája pszichológus, apukája informatikával foglalkozik. Ákos mérnöknek készül, illetve, ahogy fogalmaz, Kohán István Tanár Úr növendékeként szeretne tanulni klarinétozni „még nagyon-nagyon sokáig...” Különösen élvezi az együtt muzsikálást a zeneiskola klarinét zenekarában, illetve egy frissen összeszerveződött kamaraegyüttesben. Olyan élvezettel gyakorol a hangszerén, hogy öccse is kedvet kapott, és ősszel ő is elkezdett Kohán Istvánnál klarinétozni. A fivérek most éppen közös produkciót próbálnak, a Nemesrévi-családban ugyanis remekül megfér két dudás (klarinétos) egy csárdában. 
 
A klarinét választásának egyéb részleteiről, a klarinéttanulás lehetőségeiről a Tóth Aladár Zeneiskolában, itt tájékozódhattok.
 
 

Miért szeretem a hangszeremet? Válaszol: Szabó Ildikó csellista

Sorozatunkat azért indítottuk, hogy aki szereti a hangszerét, szeresse még jobban, erősödjön meg választásában. Aki küzd a hangszertanulással, és nem érzi magáénak a hangszert, kedvet kapjon a váltáshoz. Annak a szülőnek pedig, aki tanácstalan, hogy mit válasszon előképzős gyermekének májusban (a gyermekkel egyetértésben), inspirációt kínálhatnak ezek a személyes vallomások.
 
Elsőként iskolánk volt növendékét, a 22 éves Szabó Ildikót kérdeztük meg - aki jelenleg külföldön tanul és koncertezik -: miért szereti hangszerét, a csellót?
 
 
"A cselló szerintem az emberhez legközelebb álló hangszer, mert a hangterjedelme és a hangszíne a leghasonlóbb az emberéhez: lehet rajta basszusban és szopránban is „énekelni” – valami egészséges középút a szélsőségek között. Nekem ez tetszik a legjobban, hogy valami olyan dolgot csinálok, ami emberi és természetes – az emberekhez közel áll.
Az persze nagyon idegesít, amikor a reptéren megkérdezik tőlem – merthogy extra jegyet kell venni a csellónak, mindig baj van vele, sokáig tart az átvizsgálása -, hogy miért nem fuvolát választottam hangszeremnek.
Minden hangszer formálja az ember lelki és fizikai tulajdonságait egyaránt. Például a balkezem gyűrűsujja majdnem egy centivel hosszabb, mert megnyúlt a gyakorlástól. Sokan szereznek bőrkeményedéseket is. De én ezekre a változásokra is büszke vagyok – ettől érzem magam csellistának. Már kicsi koromban is büszkén cipeltem a csellómat, bár a portás bácsi mindig viccelődött velem, hogy ki a nagyobb, a gordonka vagy én. Nem szerettem ezt a poénját.
A cselló együtt nőtt velem, és mindig kéznél volt. Ha minden összedőlt és minden rossz volt az életben, olyan társ volt, akivel lehetett sírni és nevetni. Mint egy jó barát."
 
Szabó Ildikó 1993. április 14-én született Budapesten, muzsikus családban. Nagypapája, Szabó Csaba zeneszerző, zenetudós, népzenekutató. Édesapja, Szabó Péter, a Budapesti Fesztivál Zenekar szólócsellistája, Édesanyja, Lénárt Ágota, zongoraművész. Kivételes zenei képességei már korán megmutatkoztak, 4 éves korától a Tóth Aladár Zeneiskola tanulója. Tanára Czéh Ágnes volt.
Ildikó 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Bővebben a fiatal művészről itt olvashattok.
A cselló választásának egyéb részleteiről, a csellótanulás lehetőségeiről a Tóth Aladár Zeneiskolában, itt tájékozódhattok.
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!

 

Hogyan válassz hangszert?