Klasszikus műfaj

Évezredes múltú, folyamatos és határozott tradícióval bíró, szilárdan megalapozott, mégis dinamikus esztétikai szempontrendszerrel bíró művészet, amely művelői, a zeneszerzők és az előadók útján (optimális esetben) műalkotásokat hoz létre. A klasszikus zene fenti meghatározását általában a nyugati zenekultúrára vonatkoztatják, történelmi jelentőségére és más zenekultúrákra gyakorolt hatására hivatkozva.
Esztétikai értelemben bármely, a legkülönbözőbb értelemben vett – társadalmi vagy szakmai közmegegyezés szerinti – magas kvalitással bíró zene. Ez értelemszerűen nem csak a komolyzenére vonatkozik, hiszen használjuk a „klasszikus dzsessz”, a „rockzene klasszikusai” és a „klasszikus magyar népdal” kifejezéseket is. Ilyen alkalmazásában, tehát esztétikai normaként rendkívül széles körben használjuk: példaszerű, mintaszerű, a maga nemében tökéletes stb.
Legszűkebb értelmében a klasszikus zene – mint zenetörténeti korstílus – a bécsi klasszika szinonimája; a bécsi klasszikus zeneszerzők: Haydn, Mozart és a fiatal Beethoven (illetve követőik) munkásságának elnevezése. A stíluskorszak, melyben e zeneszerzők tevékenykedtek: nagyjából az 1780-tól 1820-ig terjedő időszak.
 
 
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!