Zongoratábor és mesterkurzus Nagykanizsán

A IV. Farkas Ferenc Zongoratábor és Mesterkurzus elsődleges célja: a kiemelkedően tehetséges zongorista növendékek intenzív, komplex készségfejlesztése tehetségük minél jobb kibontakozása érdekében, a stílusbeli változatosság (klasszikus-, jazz-zene), a műfaji sokoldalúság (szóló- és kamarazene), a kreativitás (akusztikus és elektroakusztikus improvizáció) valamint a test és a lélek rekreációja (zenei munkaképesség-gondozás, jóga, szabadidős tevékenységek) jegyében.
 
A tábor a hazai nyári kurzusok között egyedüliként kínálja fel a klasszikus- és a jazz zenei gondolkodás gyakorlati szimbiózisát.
A tábor további célja az egyéni szakmai elmélyülésen túl (hangszeres óra), hogy hangsúlyt fektessen a közösséget építő foglalkozásokra (workshop), valamint a színpadi rutin gyarapítására (hangverseny).
A tábor - Farkas Ferenc szellemi hagyatékát ápolva - a részt vevő növendékek számára egyben szakmai-műveltségi versenyt is rendez a névadó saját illetve volt tanítványai műveinek interpretálásából.
A tábor és a foglalkozások helyszíne: a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola. Időtartama: egy hét (2018. augusztus 21-26).
A tábor nyitott a szakmai érdeklődők számára, akik a napi tanítás befejeztével közös megbeszélések, konzultációk keretében értekezhetnek a kurzust vezető tanárokkal.
A klasszikus zongora Mesterkurzust Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a jazz-improvizációs Mesterkurzust Márkus Tibor Erkel-díjas jazz-zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára vezeti. A résztvevőket pályázat útján válogatják ki jelentkezők közül, létszámuk maximum 20 fő.
További információ itt tölthető le.

Összművészeti tábor 9-15 éves fiataloknak Kapolcson

A Kapolcska Program a Művészetek Völgyét alapító Márta István legújabb kezdeményezése, amely kimondottan a gyerekek és a családok hagyományos „kapolcsozására” helyezi a hangsúlyt.
 
 
A Program két részből áll: egy 8 napos bentlakásos összművészeti alkotótáborból és egy ehhez szorosan kapcsolódó 3 napos kisfesztiválból.
 
Cél: tehetségkutatás, tehetségnevelés, készségfejlesztés és a családi egység erősítése egy különleges edukációs program (tábor) keretén belül hiteles oktatókkal és a minőségi szórakoztatás segítségével (kisfesztivál).
 
A 2018-as Programban 15 nyílt és zárt művészeti, tudományos és integrációs szekcióban közel 300 iskolás korú fiatal és 50 szakpedagógus vesz részt.
A kisfesztiválon 17 nyitott- és zárt helyszínen, 55 kulturális- és ökoprogramra várunk mindenkit.”
 
Időpont: 2018. június 24 – július 1.
 
A jelentkezés már megnyílt a tábori férőhelyek száma korlátozott.
 
Tábori nyitott szekciók:
 
Színházi szekció (Ákli Krisztián)
 
Bon-bon összművészeti szekció (Lukácsházy Győző, Tarr Ferenc)
 
Képzőművészeti szekció (Püspök Anita)
 
Művészetek és tudományok szekció (Mérő András, Dr.Sánta Imre)
 
 
Mélyvonós klasszikus zenei szekció (Lencsés Lídia, Ján Boglárka)
 
Ütőhangszeres szekció (Zombor Levente, Talamba Ütősegyüttes)
 
Fúvószenekari szekció Monostorapátiban (Kovács Zalán László, Szabó Ferenc)
 
 Jelentkezés és info:
www.kapolcska.hu/tabor
Jelentkezési határidő: 2018. május 15.
Részvételi díj: 43.000 és 79.000 Ft között
Bővebb információ és képek: 
facebook.com/kapolcska
 

Nyári vonós kurzusra lehet még jelentkezni

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelentkezni lehet az idei Győri Reneszánsz és Barokk Hét programjaira

A Győri Reneszánsz és Barokk Hét rendezvényét 2017. augusztus 6-12. között rendezik meg immár 9. alkalommal, amikor is régizenei mesterkurzusokon vehetnek részt a jelentkezők.
 
Kitűnő nyári programlehetőség zeneművészeti képzésben tanuló diákoknak és oktatóknak.
Jelentkezhetnek egyéni hangszeresek, akár modern hangszerekkel is, illetve kamaracsoportok.
A programsorozat keretében különleges koncerteken illetve mesterkurzusokon lehet részt venni.
 
A régizenei mesterkurzusokról, a jelentkezés menetéről, valamint a kiegészítő programokról itt olvasható bővebb tájékoztatás.
 
 
 
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!

 

Hogyan válassz hangszert?