Elhunyt Barth Márta

A zeneiskolai könyvtár hálózat kialakítója, a zenei könyvtárosi képzés főiskolai bevezetését előkészítő, iskolánk egykori igazgató-helyettese, zongora és szolfézstanár 2018. október 15-én hunyt el.
2008-ban történt nyugállományban vonulásáig gondozta iskolai könyvtárunkat.

„Az élők szíve, a holtak igazi temetője.”
(Tacitus)

Barth Márta közel tíz éve nem járt már be a könyvtárba. Előtte közel félévszázadig tanította hittel, lelkesedéssel a legkisebbeket az éneklés szeretetére, a szolfézs rejtelmeire vagy tanítványait a zongorázás örömére.  Közben néhány évig a tanárok munkáját is irányította igazgató-helyettesként. Szerteágazó érdeklődése, figyelme a fiatalok iránt meghatározta mindennapjait.
Ez a figyelem vezette oda, hogy a zeneiskolák könyvtári működését létrehozza, felsőfokú képzési programot indítson el, kialakítsa azt a hálózatot, melynek egyik meghatározó helye lett könyvtárunk. Vezetésével bővült ki a kottatár, mely napjainkra közel tízezer kötettel segíti a zeneoktatást.

Munkája nyomán találtuk meg iskolánk teljes történetét, melynek részletei képekben és írásokban a folyosókon látható tablókra kerültek. Könyvtárunk egykori vezetőjének munkássága is lehetővé tette, hogy megismerjük az egykori Fodor történetét, szélesre tárva múltunk kapuját. Utoljára éppen e tablók ünnepélyes megjelenésekor - 2014-ben - találkozhattunk közösen.

Barth Márta 2018. október 15-én hunyt el. Minden, - ami vele kapcsolatba került - alakot öltött. Formát és tartalmat adott. Szívünkben őrizzük most tovább, s az utolsó keretet is együtt alakítjuk, mikor kívánságának megfelelően 2018. november 14-én 18 órakor összegyűlünk Reá emlékezni a Kada utcai Szent Család templomba.

Magyar Margit

 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!